Harlekinkatica invázió: kiirtása, védekezés ellene

A harlekinkatica Kelet-Ázsia területén őshonos, mérsékelt övi ragadozóbogár, mely leginkább levél- és pajzstetvekkel táplálkozik. Eredeti élőhelyén megfigyelt ígéretes tulajdonságai – elsősorban csillapíthatatlan étvágya- alapján a tetvek elleni környezetkímélő, biológiai védekezés kulcsszereplőjét vélték felfedezni benne. A mezőgazdasági kártevők ellen folytatott harcban először Észak-Amerikában vetették be 1916-ban, majd pár évtizeddel később, a 60-as években sor került európai betelepítésére is.

Az alapkoncepció életképesnek tűnt, és nagyfokú hatékonysággal is kecsegtetett, ám hiába produkáltak nagyszerű eredményeket, a harlekinkaticák alkalmazása egy idő után már nem tűnt olyan pazar húzásnak, mint eleinte… Az „importőrök” ugyanis nem számoltak az esetleges negatív következményekkel: rohamos elterjedésük, az ökoszisztémára gyakorolt káros hatásuk határozottan nem kívánatos velejárói megjelenésüknek.

Alkalomadtán pollent is szívesen fogyasztanak, így a virágok megrágásával hozzájárulnak a termésmennyiség csökkenéséhez, és szintén nem elhanyagolható a szőlő-és bortermelésben tetten érhető gazdasági károkozásuk: előszeretettel fészkelik be magukat a szőlőfürtökbe, s szüret idején sem távoznak onnan, így a must préselésekor a katicák keserű testnedvei a mustba kerülnek, ezzel rontva annak minőségét. Mindent egybevetve a betelepítésükre alapozó biológiai növényvédelmi stratégia megvalósítása nem könyvelhető el sikertörténetként.

A harlekinkaticák első önfenntartó populációját 1988-ban regisztrálták az USA-ban, ez idő tájt kezdték meg hódító hadjárataikat. Noha mezőgazdasági forgalmazásukat leállították, a termesztők elvesztették a kontrollt a harlekinkatica állomány fölött, egész egyszerűen képtelenek voltak megfékezni a populáció rohamos növekedését. A harlekinkaticák adottságaikat érvényesítve könnyedén háttérbe szorították az őshonos katicaféléket: remekül alkalmazkodóképességgel rendelkeznek, a katicák között nagytermetűeknek számítanak, rendkívül falánk és természetes ellenségek híján az őshonos fajoknál jóval gyorsabban szaporodó lények, így nem lehetett kétséges, hogy a katicabogárfélék közötti abszolút dominanciájuk csak idő kérdése és bekövetkezik.

Nem csak, hogy perifériára szorították az őshonos katicákat a táplálékszerzésért folytatott küzdelemben, de jobb híján megeszik azok lárváit, petéit is. Különösen agresszívan terjeszkedő, invazív fajról van tehát szó, amely Észak-Amerikában mára már a legelterjedtebb katicabogárféle és jelenlegi szaporodási sebességét tekintve Európában is könnyűszerrel szerezheti meg ezt a címet. A fokozódó helyzetre való tekintettel az USA-ban és az európai országok többségében is figyelőszolgálat és monitorozó központ segíti a faj terjedésének kutatását.

A harlekinkaticák nem túlságosan érzékenyek a különböző irtószerekre – különösen a késő ősztől kora tavaszig terjedő időszakban, amikor is nagymértékben lassul anyagcseréjük – gyérítését inkább begyűjtés utáni elpusztítás módszerével (például elégetéssel) javasolják a szakemberek. Ha nem szeretnénk, hogy ezek az apró jövevények téli menedékként használják lakásunkat, mindenekelőtt gondoskodjunk a nyílászárók körüli rések – ahol bejuthatnak a katicák is – tömítéséről. Nagy segítségünkre lehet még az ablakokra felszerelt háló, valamint egy körültekintően, kellő óvatossággal végzett megelőző permetezés, valamilyen piretroid tartalmú irtószerrel, lefújva az ablak – és ajtókereteket, vezetékeket, falon áthaladó csöveket.

Hogyan győződhetünk meg róla, hogy harlekinkaticákkal van dolgunk?

Nos, a kifejlett rovar ovális testalkatú, 5–8 mm hosszú, 4–7 mm széles, tehát nagyobb, mint a hazai katicabogárfélék többsége. A harlekinkaticák külleme rendkívül változatosnak mondható: különböző színezetű és mintázatú egyedek alkotják populációjukat.

Magyarországon 2008-ban, Szigetszentmiklóson számoltak be először harlekinkatica jelenlétéről – ami betelepítés nélkül is elkerülhetetlen volt, tekintve a nyugati országokban tapasztalt jelentős elterjedésüket- számuk azóta is gyarapodik s országszerte terjeszkednek. Ránk, emberekre nem jelentenek komoly veszélyt, mindazonáltal testükben allergiás reakciót kiváltható vegyület található, amely szembe kerülve akár kötőhártya-gyulladást is okozhat, tehát azért nem árt óvatosnak lenni velük. Talán nem is gondolnánk de ezek a miniatűr ragadozólények mindennek tetejében még meg is haraphatnak bennünket, ha úgy tartja kedvük, melynek bőrön keletkező enyhe duzzanat, piros folt lehet a következménye. Ahhoz képest tehát, hogy otthonainkban vészelik át a telet, nem kifejezetten hálás teremtmények…