„Egy ádáz küzdelem, véget nem érő harc mely minden háziasszony előtt áll, akit harcba hívnak, hogy szabadítsa meg otthonát a távozni nem akaró betolakodótól, kit ágyi poloska néven ismerünk, ki áldozatának vérével telve napkeltétől gyertyafényig hunyászkodik rejtekhelyén, csakhogy éjfél óráján védtelen alvó zsákmányára támadjon.” – C. L. Marlatt, Az ágyi poloska, 1916
Michael F. Potter
Feljegyzett történelmünk nagy része során, a közönséges ágyi poloska (Cimex lectularius) a háztartásban található rovarok közül mindig is a legutáltabb volt. A fertőzés gyorsan jött, az irtás nehézkes volt és kockázatos mert gyakran épp annyira ártott az embernek, mint a kártevőnek. A 20. század második felében az emberiség némileg fellélegezhetett; a modern irtószereknek köszönhetően az álmatlanságot okozó paraziták száma visszaszorult. Ám az elmúlt években az ágyi poloska ismét felütötte a fejét világszerte. (Boase 2001, Doggett et al. 2004, Potter 2005). Az Egyesült Államokban a városi kártevőirtó szolgáltatók több tucat megbízást kapnak naponta ágyi poloskairtásra. Az irtás kihívásai sokneműek és előre láthatatlan akadályok sokasága nehezíti meg a hatékony munkát. Az ágyi poloskák jelenkori feltámadásának leküzdésében sok tanulságot adhat a múlt. Eme cikk rovartudósoknak és a társadalomnak is segítségül szolgál, történelmi megvilágítást ad, hogy jobban megértsük az ágyi poloskák hatásait és így jobban kezeljük őket.
Az ágyi poloska kártevő eredete
Az ágyi poloska harapása egyidős az emberi írásos történelemmel (Usinger 1966). Szakértők úgy vélik, hogy a kártevő először a denevérek parazitája volt, és ezen denevérekkel egy barlangban élő emberekre vándorolt tovább (Sailer 1952, Usinger és Povolny 1966). Kezdetben az ember és az ágyi poloska viszonya nem volt állandósult, mivel a vándorló emberek nem voltak lakhelyükhöz kötve. Más lett a helyzet miután falvak és városok fejlődtek, és szolgáltak az emberiség fő élettereként. Az ágyi poloska fertőzés könnyebben tudott kialakulni a városok sűrűn lakott környezetében. Több mint 3500 éves archeológiai maradványok között is kimutatták az ágyi poloska jelenlétét, mikor még áldásnak és átoknak is tartották egyben (Panagiotakopulu és Buckland 1999). Pliny írt beszámolókat ágyi poloska tinktúrákról melyek kígyóharapás ellen szolgáltak, a rómaiak pedig ágyi poloskákat égettek, hogy ezzel piócák harapásán lazítsanak. Őseink úgy hitték, hogy az ágyi poloska fogyasztása vörösborral, babbal vagy éppen tojással jótékony hatású sok betegséggel szemben. Egészen a 20. századig voltak gyógyászati célú felhasználásai Európában és Észak-Amerikában. Az American Homeopathic Pharmacopoeia 5. kiadásában (1896) található egy Cimex tinktúra receptje, melyet malária kezelésére használtak (Riley & Johanssen 1938). Ezekkel szemben az ágyi poloska távoltartására Krisztus előtt 400-ban Demokritusz görög filozófus, nyúl vagy szarvasláb ágy mellé helyezését ajánlotta. Mások medvebőr fellógatását, vagy egy tál víz ágy alá helyezését tanácsolták utazáskor (Cowan 1865).
Ahogy a civilizáció terjeszkedett és nőtt a kereskedelem, az ágyi poloska eljutott az egész kontinensre, elérve Olaszországot AD 77-ben és Kínát AD 600-ig. Német és francia nyelvterületre a 11. és 13. századra érkezett meg (Kemper 1936, Usinger 1966). Az ágyban alvók testmelege, valamint a konyhai tűz általi hő kedvezett a kártevőnek és így könnyen elszaporodtak a gazdagok kastélyaiban, valamint a polgárok házaiban. De leginkább a szegények szenvedtek – figyelték meg már a 15. században, amikor rájöttek, hogy a rendszeres és alapos takarítás nem kedvez a poloskának: „Gazdagok és szegények hálószobáit egyaránt ellepik, mégis bajosabb a szegénynek.. Mert nem szaporodik ágyakban, melynek lepedőit és huzatját gyakran cserélik, mint ahogy azt a gazdagoknál teszik” (Aldrovandi 1603).
Ezt a jelenséget modern napjainkban is felfedezhetjük. Bár igaz, hogy az ágyi poloska nem válogatós, mégis ott a legnagyobb a probléma, ahol nincsen pénz szakszerű irtásra. A rászorulók azok, akik sokszor másodkézből kapnak ágy és ruhaneműt, melyek gyakrabban fertőzöttek (Potter et al. 2010)
Angliában először 1583-ban készült róluk feljegyzés (Kemper 1936), majd elterjedt a 17.-18. századra. Felfedező és telepes hajók potyautasaként jutott el az amerikai kontinensre. A kereskedelem segítségével kezdetben a kikötőket lepte el, majd onnan kiindulva hódított teret a szárazföldön (Marlatt 1916). Az Egyesült Államok legutóbbi járványa is hasonló módon indult ki, melyben az első jelentések a késői 1990-es években New York, San Francisco és Miami városaiból erednek.
Az ágyi poloska globális elterjedése nevéből is kikövetkeztethető. A római birodalomban a neve Cimex volt (melynek jelentése poloska), amíg a fajta megnevezés lectularius ágyat vagy heverőt jelent. A korai görög kifejezés coris volt, mely a „harapni” jelentést hordozza magával, eme szóból ered a coriander, azaz a koriander neve. Civilizációnk egyik első fűszerének számít a koriander (cilantro); valószínűleg azért kapta nevét, mert a leveleinek és éretlen magvainak morzsolásakor keletkező illóanyagok által keltett szag emlékeztet az ágyi poloskák által előidézett szagra (Encyclopedia of Spices 2010). Angliában az ágyi poloskát egyszerűen csak „bug” -nak nevezték. A korai spanyol elnevezés chinche volt, spanyol ajkúak a mai napig sokszor chinche- ill. chinche de cama-ként – szó szerint „az ágy poloskája” – emlegetik. Egyéb európai és észak-amerikai eredetű hangzatos nevek többek között az „ágyi tetű”, a „fali tetű”, a „vörös lepel”, valamint a „bíbor tékozló”. Az ágyi poloska valószínűleg nem volt jelen Észak-Amerikában az európai telepesek megjelenése előtt (Kalm, 1748), így az amerikai őshonos nyelvben nem is található kifejezés rá.
Korai poloskairtás
Sok ma is alkalmazott ágyi poloska irtási módszer visszavezethető a korai európai irtók munkájára. A leghíresebbek egyike volt Tiffin és fia Londonból, kik üzletüket 1690-ben alapították azzal a céllal, hogy a nemeseket szabadítsák meg kártevőiktől. Boltjuk felett gázlámpás világította meg eme feliratot:
Mi elzavarjuk a béke megzavaróit. TIFFIN & FIA, Rovarirtók őfelsége szolgálatában.
Felismerve egy járvány eshetőségét Tiffin megjegyezte: „Szerződés szerint végezzük munkánkat, ellenőrizve minden otthont évente. Elővigyázatosságból tesszük ezt, hogy így tiszta és kényelmes maradjon a ház. Mert tudják, a szolgák gyakorta hordanak be poloskát csomagjaikkal” (Cowan 1865). Tiffin említi, hogy a legtöbb poloska az ágyban található, de elővigyázatosságra int: „magára hagyva sokasodnak, majd előjönnek a mennyezet sarkaiból, és betelepszenek bárhova, ahová csak tudnak.” Évszázadokkal később, napjaink kártevőirtó vállalkozói ismét a megelőzés célú ellenőrzések fontosságát hirdetik. A jelenkorban azonban kevés ügyfél hajlandó a megelőzésért fizetni, a fertőzés felfedezése után készek csak cselekedni (potter et al. 2008). Ahogy Tiffin feljegyzései is említik, minél tovább marad rejtve az ágyi poloska fertőzése, annál nagyobb valószínűséggel terjednek át a hálóhelyiségekből más szobákba és életterekbe, így nehezítve az irtást és növelve a költségeket. Hotelekben, társasházakban és egyéb sokszobás építményekben a fertőzés forrása nem mindig azonosítható be mielőtt az tovább terjedne mások lakhelyére. A prevenció mindig egy konstans volt az ágyi poloska irtók krónikáiban, és egyben az egyik legfontosabb lecke is a múlt részéről.
1. ábra – Southall 1730-as ágyi poloska irtó kézikönyvének borítója és címlapja.
Szintén történelmi angol irtó volt John Southall, aki 1730-ban adta ki első irományát a Treatise of Buggs-ot (ábra 1). A 44 oldalas kézikönyv megfigyeléseket és tanácsokat tartalmazott melyek segítségül szolgálhattak egy fertőzés megszüntetéséhez.
Southall szintén a megelőzés pártolója volt és többszörösen figyelmeztetett, hogy az emberek ne engedjenek fertőzött holmikat a házba:
„Mikor új szolgálót fogadsz, alaposan tekintsd meg és ellenőrizd ládáit mielőtt tovább engeded szobáidba, mert veszélyt jelenthet, ha fertőzött háztartásból származik. Ha költözöl, akár új vagy régi házba, vagy ágyneműt, netán bútort vásároltatsz, figyeld, hogy találod-e nyomát poloskának. Ha nem találod a poloskát, de látod annak jelét, légy benne biztos, hogy fertőzött ama portéka. Ha mosdatod szennyesed, ne engedd be a mosónő kosarát tornácodra, mert fertőt hordhat tiszta otthonodba…”
Az ellenőrzések és kezelések megkönnyítésének érdekében Southall egyszerű ágyakat javasolt, melyek könnyen szétszerelhetőek és kevés faanyagot tartalmaznak. (A modern társadalom alvóhelye az ágyi poloskák által fejlődött. További befolyásokat a szerkezetre és külalakra a későbbiekben ecsetelünk.)
Mr. Southall egy jamaicai őshonostól szerzett titkos recept alapján készítette el „Nonpareil Liquor” -jét, mely felettébb hatékony ágyi poloska irtószer hírét járta, ezzel tovább növelve alkotója hírnevét. A receptnek nyoma veszett, de feltételezhető, hogy kvasszia fából készült, ami egy trópusi keményfa mely rovarirtó hatással bír (Busvine 1976).
2. ábra – Sok „csodaszer“ került forgalomba az évszázadok során beleértve a fenti kettőt is a korai 1900-as évekből. Napjainkban is megfigyelhető a csodaszerek feltűnése.
Egy üvegcse ára 2 schilling volt (egy kiadós vacsora ára annak idején) és tartalma elég volt egy akkori átlagos ágy kezelésére. Több más „csodaszer” is forgalomba került az évek során, egészen napjainkig. (ábra 2). Tiffin pragmatikusan állt hozzá ezekhez a szerekhez bár megjegyezte „titkos rovarirtó szerek nem sokat használnak magukban, ugyanis tudni kell, hogy hol és hogyan érdemes alkalmazni” (Cowan 1865). Az ágyi poloska irtás legextrémebb módszereit és tanácsait a 18. századi The Compleant Vermin-Killer-ben (1777) találhatjuk, melyben az olvasóknak azt ajánlják, hogy ágyaik réseit töltsék meg puskaporral és gyújtsák meg azt.
Ágyi poloskák az 1800-as években
Mint korábban említettük, az ágyi poloska jócskán elszaporodott Észak-Amerikában az európai telepesek érkezésével. Riasztóként sokszor szaszafrász fából készítették az ágyakat (melyről úgy vélték, távol tartja a poloskát) és forró vízzel, arzénnal, valamint kénnel kezelték a hézagokat és repedéseket. Kalm (1748) szerint ez csak átmeneti megoldásnak volt jó. A hajók ideális búvóhelyként szolgáltak az ágyi poloskák számára, a vasutak pedig megkönnyítették elterjedését a szárazföldön, ahol eddig még nem találkoztak a kártevővel. A szállodák és fogadók különösen fertőzöttek voltak és vendégeik tudatukon kívül hordták őket egyik helyről a másikra bőröndjeikben és táskáikban. A sokat utazó megtanulta, hogy elhúzza az ágyat a fal mellől és az ágy lábait olajos kannákba tegye. Mások morzsika kivonatot alkalmaztak: „Az ágy leplei közé szórva megóvja az alvót a legádázabb szállodai poloskától is” (Osborne 1896) (3. ábra). Eme módszerek valóban segíthettek a kártevő irtásában, de napjainkban nehéz helyzetben találhatja magát az ember, ha ezeket kívánja alkalmazni.
