Amikor az ember még csak 1-2 molylepkével találkozik az otthonában, talán nem is szeretne belőle egyből nagy ügyet csinálni, hiszen úgy gondolja pár ilyen rovar azért még nem a világ vége. Az emberek nagy többsége gyorsan lecsapja őket, majd abban reménykedik, hogy véget is vetett a dolognak. Ám sajnos az esetek nagy részében ez egyáltalán nem szokta teljes mértékben megoldani a kellemetlen gondot.

Könnyen lehet, hogy pár nap elteltével ( vagy akár még aznap) újabb kártevőt veszünk észre a lakásban. A kiirtása a legtöbb esetben napokig, de akár hetekig is eltarthat még akkor is, ha teljesen beleássuk magunkat a témába.

Hogy kerül az élelmiszermoly a lakásunkba?

Hazánkban jelenleg is többféle molylepke létezik. Az élelmiszermoly, más néven aszalványmoly főleg a konyhában, illetve a kamrában telepszik meg. A leggyakoribb kártevő a fajtájában, amely komoly problémát okozhat a háziasszonyok számára. Mély sötétbarna színe miatt könnyen meg tudjuk különböztetni a sárga színben pompázó ruhamolytól. Az aszalványmoly kétféle képen juthat be otthonainkba: egyszerűen szellőzés során berepül az ajtón, vagy az ablakon, esetleg valamilyen fertőzött étellel hozzuk haza.

A lárvája kb. 20 mm nagyságú, sárga árnyalatú kukac. Már ebben az időszakban igazi kártevőnek számít, hiszen pontosan az, ami tönkreteszi a kamrában és a konyhában található élelmiszereket. Ezekből a lárvákból lesznek majd a molylepkék, amik egyre jobban és jobban el fognak majd szaporodni a lakásban. Jó tudni, hogy az aszalványmoly lárvája miután kikelt, elkezd egyből felmászni a lakás falán a melegebb pontokra, hogy ott a meleg levegőn elkezdődjön a bebábozódása. Sok esetben végül a plafonon találhatjuk meg őket.

Kis méretűk miatt nehéz őket kiszúrni, de egyáltalán nem lehetetlen. A legtöbb esetben sarkokban húzzák meg magukat, így ha azt tapasztaljuk, hogy kis kukacok vannak letelepedve a kamrában, akkor a fertőzött élelmiszert közvetlenül alattuk találhatjuk meg. Ilyenkor az első és legfontosabb, hogy minden száraz élelmiszert alaposan átnézzük, azokat is, melyek az eredeti csomagolásban találhatóak, és még fel sem lettek bontva. Azt az élelmiszert, amiben bármilyen szennyeződést vagy konkrétan a kukacokat találjuk, azonnal ki kell dobni. Ilyenkor az élelmiszer jellegzetes szagú, és apró fonalféleségeket is találhatunk benne. Ha úgy gondoljuk, hogy moly fertőzte meg a konyhánkat, vagy a kamránkat, akkor fontos, hogy semmilyen élelmiszert nem szabad kihagyni a válogatásból, hiszen akár a liszt, a tészta, a teafilter, vagy a csokoládé is lehet a bűnös.

Mennyire lehet hatásos a molyirtás?

A molylepke házilagos kiirtásának első lépése tehát egyértelműen a forrás felkutatása. Ezután kezdődik az irtás, mely a még élő, már repkedő molylepkéket fogja elpusztítani. Erre a legjobban a molylepke kazetták és csapdák válnak be, melyet ma már szinte az összes nagyobb bevásárlóközpontban, drogériákban is be tudjuk szerezni.

Ezután következik az irtás harmadik lépése, tehát az alapos takarítás, és a fertőtlenítés. Attól függetlenül, hogy a molylepke lárvái leginkább függőlegesen másznak , majd a plafonon kötnek ki, mindent ki kell takarítanunk ilyenkor, hiszen sokszor nagyon kicsi helyen is megbújhatnak. A sütő mögött, a hűtő mögött, a mikrohullámú sütő alatt, de még a konyhaszekrényben is elég meleg van ahhoz, hogy jól érezzék ott magukat. Ebből láthatjuk tehát, hogy az irtás egyáltalán nem egyszerű folyamat, de nincs mit tenni, ilyenkor valóban törekedni kell a konyha és a kamra lehető legalaposabb átnézésére, takarítására. Ezután az utolsó fázisához érünk, mely a következő invázió megelőzése. Ilyenkor érdemes komolyabban megvédeni az élelmiszereinket a molyoktól, hogy ne tudjanak újra és újra visszafertőződni.

Egyesek szerint a műanyag zacskók megfelelő biztonságot nyújtanak a kártevők ellen, de a tapasztalatok azt mutatják, a kukac az igen erős rágószerve miatt képes egyszerűen berágni magát a felbontatlan, vastagabb csomagolásba is. Ezért a legjobb megoldás a szakemberek szerint mégis a műanyag tárolók lehetnek, melyekben légmentesen tudunk tárolni minden élelmiszert, így nem csak a molyok, de más kártevők is távol maradnak majd. Ha sikeresen megtaláltuk a fertőzés forrását, és a kukacokat likvidálni tudjuk a lakásból, nem lehetünk még teljesen nyugodtak, hiszen a már repülő molylepkék újra és újra le tudják tenni petéiket.

Egyesek szerint a molylepkeirtás ilyenkor még nem ér véget. A tapasztalatok alapján, a nagytakarítás után még pár napig lehetséges, hogy fogunk találkozni néha molylepkével, de ha folyamatosan figyelünk a tisztaságra és arra, hogy az élelmiszerek műanyag dobozba legyenek tárolva, ez a gond is teljesen meg fog szűnni. Ilyenkor tényleg a molylepkecsapda lehet csak a tökéletes megoldás, mely a kifejlett példányokat is el tudja pusztítani. Jó, ha ebben a néhány hétben gyakran átvizsgáljuk a kamrában található élelmiszereket, hogy meggyőződjünk arról, a megmaradt molylepkék nem rakták le újra a lárváikat.