A vakondról nehéz eldönteni, hogy mennyire számít kártékony állatnak. A bosszantó túrásaival komoly gondokat tud okozni a veteményesekben, ugyanakkor munkája közben elpusztítja a növények körül megjelenő kártevőket. Bár ez nem mindig jelent jót, hiszen a hasznos földigiliszta is kedvelt csemegéig között szerepel. Fontos tudni, hogy a vakond védett állat Magyarországon, ezért semmilyen körülmények között sem szabad bántani. Eszmei értéke 25 000 forint. Az alábbi praktikák csupán az állat veteményesektől való távol tartásában nyújthatnak segítséget.

A kiszellőztetés

A vakondról köztudott, hogy nem szereti a szellős helyeket. Ha a túrások felső részét kitágítjuk, az alatta húzódó üregeket könnyen megtölti a friss levegő, ami az állatot veszélyhelyzetre figyelmezteti. Amennyiben több túrás is van egymás közelében, ezt a műveletet mindegyik esetében érdemes elvégezni, hogy a járatok minél huzatosabbak legyenek a vakond számára.

Sípoló sörösüvegek

Egy viszonylag régi, de jól bevált módszer a földtúró és egyéb állatok távol tartására az üres sörösüvegek földbe helyezése. Mivel a vakond hallása kimondottan jó, vagyis nagyon érzékeny a hangokra, az üvegekbe beáramló levegő rezgése megrémiszti. Ilyenkor hasonlóan reagál, mint a szellőztetéskor, gyorsan eltűnik a helyszínről.

Erős illatok

A vakond nem igazán kedveli az erős szagokat, a fokhagymát pedig különösen utálja. Ezért a túrásokba helyezett gerezdekkel egyszerűen el lehet riasztani a veteményes növényeitől.  Az állat a fokhagymán túl, a borsot sem csípi. Ha ezt használjuk, a szemeket érdemes kisebb, jól szellőző zsákba tenni és úgy elrejteni a túrásban.

Egyes gazdák a savanyúságlét tartják az egyik leghasznosabb szagos szernek, ezzel öntözik át a járatok bejáratait. Mások viszont a kávézacc hatásaira esküsznek. A fentiek mellett a kutyatejfélék közé tartozó sárfű szintén riasztólag hat a vakondra. A növényt szétszórtan érdemes elültetni a veteményesbe, hogy mindenhol ki tudja fejteni a hatását.

Elektromos vakondriasztók

Az elektromos vakondriasztók olyan hangokat bocsátanak ki magukból, amelyeket az emberek nem hallanak, a vakond viszont kellemetlennek tartja. Hasonlóképpen működnek az ultrahangos riasztók is.

Vakondháló a füves udvarokon

Amennyiben fű telepítése előtt állunk, és nem szeretnénk hívatlan vakonddal találkozni a friss pázsitban, hatékony módszer lehet a vakondháló felállítása. A hálót a földbe kell ásni, majd befedve, rászórni a magokat. Az eszköz nem engedi a vakondnak feltúrni a felső rétegeket, így a fű érintetlen marad.

Háziállatok

A háziállatok közül sem a kutya, sem pedig a macska nem tűri meg a kívülről érkező betolakodókat, ezért hamar elűzik őket a kertekből. Ez nem csak a vakondnál, de más idegen állatnál is igaz.

Vakondriasztó granulátumok

A granulátumokat a túrások közelében, a föld felszínén kell szétcsepegtetni. Ezek szúrós szaggal rendelkeznek, amit a vakond nem szeret. Nem ölik meg az állatokat, kárt sem tesznek benne.

A megelőzés

A megelőzés a vakond esetében is fontos. Nem szabad például túl sokat öntözni a kertet, vagy a pázsitot, hiszen a víz vonzza az olyan földben élő állatokat, amelyeket a vakond kedvel. Megfelelő táplálék hiányában viszont gyorsan odább áll.