Az ágyi poloska megjelenése
Az ágyi poloska a Közel-Keletről származik, feltehetően a törökök érkezésekor került be Magyarországra. Ma már a világ összes pontján fellelhető. Az utazás, világjárás fellendülésével egyre nagyobb problémát jelent mind a vendégeknek, mind a szállásadóknak. Budapest ágyi poloska fertőzöttsége 1997 óta emelkedő ágban van. A legnagyobb baj a fővárosban észlelhető, de nagyobb vidéki városokban is megjelent már, például Székesfehérváron, illetve Fejér megyében is.
Miről ismerhető fel az ágyi poloska?
Az ágyi poloska nagyon apró, alig látható, körülbelül 5-7 milliméter nagyságú. Vörösesbarna színű, táplálkozás előtt teste lapos. Vérszívás után teste kitágul. Táplálkozás során többször megszúrhatja a bőrt, mire eret talál magának.
Honnan tudhatom, hogy ágyi poloskám van?
- élő ágyi poloska
- ágyi poloska tetem az ágy környékén
- az ágyi poloska levedlett bőre
- viszkető csípések a bőrön
- vérpöttyök az ágyneműhuzaton
- ürülék, azaz fekete pöttyök az ágyon, falon, matracon
- peték, amelyek 1 milliméter nagyságúak, fehér színűek
- jellegzetes szag (erős fertőzöttség esetén)
Székesfehérváron (Fejér megyében) is megjelenhet az ágyi poloska?
Sajnos igen, ugyanis könnyen hazavihető. Például kollégiumból, iskolából, óvodából, tömegközlekedési járműről, nyaralásból, különböző szállókról.
Hogyan szaporodik az ágyi poloska?
Kifejléssel szaporodik, naponta 2-3 petét rak. A lárvák 10 nap elteltével kelnek ki és 5 vedlés után ivarérettek. Vérszívásra van szükség a vedléshez. Nyáron a melegben gyorsabb a szaporodásuk és fejlődésük, télen a hidegben ez a folyamat valamilyen szinten lelassul. Nagyon szapora élőlény, ivadékainak száma 1000-4000.
Az ágyi poloska életmódja
Az ágyi poloska emberi vérrel táplálkozik. Áldozatát szén-dioxid-, hő- és pára kibocsátás alapján találja meg. Nappal általában rejtőzködő életmódot folytat, éjszaka aktív. Erősen fertőzött lakásban már nappal is láthatóvá válik.
Rejtekhelyei
Ágykeret, a keret összeillesztési pontjai, Ágymatrac, Ágyneműtartó, Szövet és fa rész találkozási pontja, Az ágy alsó része, Az ágy lábának belső része, Falon elhelyezett képkeret, óra, dísz, falvédő hátsó része, Tapéta összeillesztései, rései, repedései, Éjjeli szekrény, Konnektor, Parketta, szőnyeg rései, repedései, Hálószobában elhelyezett fotel, Függönykarnis, Stukkó, díszléc, Lambéria rései.
A hidegebb, nyirkosabb területet nem kedveli, ezért a fürdőszobában, konyhában kizárólag akkor található meg, ha a lakásban már nagyon erős a fertőzöttség. Az ágyi poloska megjelenése nem köthető a tisztasághoz, azonban rendezetlen, túlzsúfolt környezetből sokkal nehezebb kiirtani.
Ágyi poloska fertőzöttség jelei:
- Kifejlett ágyi poloska
- Levedlett bőr
- Pete
- Fekete pöttyök a huzaton, ágyon falon (ürülék)
- Jellegzetes szag
- Csípések a bőrön
Az ágyi poloska csípése és annak kezelése
Az ágyi poloska csípés leginkább a takaróból kilógó részen keletkezik. Ilyen például a hát, a nyak, a derék, a karok és a lábak. Az ágyi poloska mindenkit csíp gyermektől idős korig, azonban valaki abszolút nem érzékeny a csípésére, ezért nem látszik meg a bőrén. Aki rettentően allergiás a csípésre, annál duzzadt, piros foltok jelennek meg, amit égető, viszkető érzés kísér. Hasonlít a szúnyogcsípésre, de ha nincs szúnyogszezon, akkor azt kizárhatjuk. A bolha csípéssel szokták még keverni, de az inkább csak bokatájékon keletkezik és általában akkor, ha van háziállat a lakásban, házban.
A legtöbb bőrgyógyász szakorvos felismeri az ágyi poloska csípést, de ő is meg fogja kérdezni a körülményeket. A csípések gyakran egymás mellett keletkeznek, ugyanis az ágyi poloska addig szúr, amíg eret nem talál. Nincs kimondottan ágyi poloska csípésre „tökéletes megoldás”. Rovar csípésre többféle vény nélkül kapható krémet és gélt kaphatunk a gyógyszertárban. Ha nagyon erős a gennyezés, viszketés mindenképpen kérjük ki bőrgyógyász tanácsát.
Hogyan terjed az ágyi poloska fertőzöttség?
- Használt bútorral
- Lomtalanításból behozott tárgyakkal, bútorokkal
- Fertőzött hotelban vagy apartmanban való tartózkodással
- Tömegközlekedéssel
- Rokoni látogatással
- Munkahelyi közös alvótérben
- Társasházi fertőzöttség miatt
Hogyan történik az ágyi poloskairtás?
Székesfehérváron az ágyi poloskairtást permetezéssel és kiegészítő módszerként hidegködképzéssel végezzük. Ajándékba egy ágyi poloska csapdát hagyunk, melyet az irtás után 1 héttel kell kihelyezni az ágy lábához. Ez jelölő értékű, segít az irtás hatékonyságának ellenőrzésében. Permetezés során kombinált irtószert alkalmazunk, mely tartalmaz egy mikrokapszulázott és egy taglózó hatású komponenst. Permetezésre kerül a teljes terület, ugyanis az ágyi poloska bárhol elbújhat.
Könnyebb rendezett, nem zsúfolt lakásban munkát végezni. Így Ön minél hamarabb megszabadulhat a fertőzöttségtől. Fontos, hogy az első irtás után 3-5 héttel bezárólag el kell végeznünk a második irtást, hogy a kikelő példányokat kezelni tudjuk. A második irtás után garanciát vállalunk munkánkra.
Ágyi poloskairtás előtt célszerű felporszívózni, felmosni, ugyanis ezt az irtás után 7 napig nem lehetséges. Ki kell pakolni az ágyneműtartót, de semmiféleképpen nem szabad elzsákolni ezeket a ruhaneműket. Az irtás után 2 órára el kell hagyni a területet, ezután vissza lehet menni és ki kell szellőztetni. Az irtás ideje alatt az egészségügyi kártevőirtó szakemberen kívül az adott szobában senki nem tartózkodhat.
„Gázosítás”: Nem létezik már, lakott területen ágyi poloskairtásra és bármilyen kártevő irtására nem használhatunk és nem használunk gázosító szereket.
Ágyi poloskairtás házilag
Ahogy ráébred valaki, hogy ágyi poloska fertőzöttséggel van dolga, azonnal házilagos irtásba kezd. Ami érthető, hiszen először mindenki spórolna egy ilyen dologgal. Nem ajánljuk az otthoni kísérletezést, ugyanis szinte lehetetlen kiirtani az ágyi poloskát a boltban kapható gyenge rovarirtó szerekkel. Ezekkel az irtószerekkel csak szétüldözzük az ágyi poloskát, illetve a gyenge hatóanyag tartalom miatt ellenállóvá válhat a poloska. Ezután nekünk már nagyon nehéz dolgunk lesz a kiirtása során.
A legkedvezőbb, leghatékonyabb, ha a fertőzöttség megjelenésekor kártevőirtó szakembert hívunk. A gőzzel történő irtás során pár példányt el tudunk pusztítani, de a rejtett helyen tartózkodó poloskák, ugyanúgy életben maradnak. Kérje akár e-mailes, akár telefonos tanácsadásunkat már Székesfehérváron is!
Ágyi poloskairtás – Árak
Cég esetén kérjen árajánlatot ajánlatkérő űrlapunkon keresztül! A lakossági árak az alábbi linken találhatók:
Ágyi poloskairtás árak megtekintése
Fontos!
Az árlistában szereplő árak bruttó árak. Az árak tájékoztató jellegűek és a fertőzöttség szintéjétől függően változhatnak. Az árak egy helyszínre vonatkoznak.