A pestis, más néven dögvész egy Yersinia pestis nevű baktérium által okozott betegség, amely fertőző, és 1894-ig gyógyítani sem tudták. A kór általában kétféle módon terjedt, cseppfertőzéssel és a patkányokon megtelepedő bolhák révén, mindkét típus nagyon nagy számú áldozatot követelt annak idején.

Kártevőirtás Budapesten és környékén

Elszaporodtak környezetében a rovarok vagy a rágcsálók? Hívjon most: 06-70/70-22-409, vagy küldje el telefonszámát és mi azonnal visszahívjuk!

    A küldéssel elfogadja, hogy visszahívjuk (Adatkezelés)

    Bátran kijelenthető, a patkányok versenyben lennének a dobogóért, ha lenne a „Világon a legjobban utált állatok” című verseny. Paul-Louis Simond volt az első ember, aki lejegyezte azt a láncolatot, hogyan terjed a pestis a patkányról az emberre. A betegséget gyakran fekete halál néven illetik, ez azért van, mert a bőr oxigénfelvételében megjelenő zavar következtében az sötétülni kezd. Három főbb formáját lehet elkülöníteni, a bubópestist (mirigypesits), a tüdőpestist és a szeptikémiás pestist. Európában a XIX. századot követően nem jelent meg, de a világ különböző részein még időről időre felüti a fejét.

    A bubópestis

    A bubópestis (más néven mirigypestis) a leggyakoribb forma, rendszerint a patkánybolha csípése miatt következik be. A lappangási idő változó, néhány órától akár egy hétig is terjedhet. Tünetei közé tartozik a bizonytalan járás, fájdalmak a végtagokban, fejfájás, orrvérzés, a nyirokcsomók duzzanata, tudatzavar vagy a nyugtalanság. A nyirokcsomók fájdalmassá válnak és bevéreznek. A halálozási arány igen magas, 50-80{b67cab82055e10dc89849071c78d925caef5fb6727e80b222baf6c63b47cb0e8}-a a fertőzötteknek nem élte túl a fertőzést.

    A patkányok is felelősek a pestis terjedéséért

    A patkányok is felelősek a pestis terjedéséért

    A szeptikémiás pestis

    A szeptikémiás pestis során a baktériumok a vérbe jutnak, magas lázzal, általános rossz közérzettel, fejfájással és hidegrázással jár. Később bevérzések jelenhetnek meg a belső szervekben és a bőrön egyaránt. Amennyiben nem kap kezelést a beteg harminchat órán belül, akkor nagy valószínűséggel nem éli túl a pestis ezen formáját.

    A tüdőpestis

    A tüdőpestis cseppfertőzéssel terjed, és ma már igen ritkának számít. Ezt a típust is el lehet kapni állatoktól, bár jellemzően a házi kedvencek okozzák a bajt, nem más állatok. Kezelés nélkül 95{b67cab82055e10dc89849071c78d925caef5fb6727e80b222baf6c63b47cb0e8}-ban halálos a betegség. A kór megbetegíti az idegrendszert, magas lázzal, légszomjjal és köhögéssel jár, a beteg pedig néhány napon belül meg is hal.

    Kezelés és megelőzés

    A pestis ma már kezelhető megfelelő antibiotikumokkal, a kezelést pedig minél előbb el kell kezdeni. Tüdőpestis gyanúja vagy diagnózisa esetén, mivel a kór cseppfertőzés útján terjed, ezért a páciens környezetében élőket is ki kell vizsgálni, és ha szükséges, az ő kezelésüket is meg kell kezdeni.

    A megelőzésben kulcsfontosságú szerepe van a higiéniának, a rágcsálók megfelelő irtása, a bolhacsípés elleni védekezés is nagyon fontos. Ugyan létezik védőoldás, de az csak a bubópestis ellen véd, és a WHO csak és kizárólag olyan emberek számára biztosítja, akik a magas rizikófaktorú csoportba tartoznak, és ott dolgoznak, ahol ahol fertőzött rágcsálók élhetnek. Ők általában földművesek, vadászok, erdészek vagy más, földeken dolgozó munkásemberek.

    Mit tehet a bolhák ellen?

    Hívjon minket és kiirtjuk azonnal