Az enyhe telek különösen kedveznek a kerti kártevők elszaporodásának. A lótetű, vagy más nevén, lótücsök, mind közül az egyik legbosszantóbb rovarfajta, amely hetek munkáját képes nagyon rövid időn belül teljesen elpusztítani. A lótetű elleni védekezés sokszor igazi türelemjáték, a további kellemetlenségek elkerülése érdekében azonban mindenképpen megéri időt szánni rá.

Mit kell tudni a lótetűről?

A rendszertani besorolás szerint ez a rovarfaj az egyenesszárnyúak rendjébe és azon belül is a lótücsökfélék családjába tartozik. Egész Európában megtalálható, egyes területeken tömegesen figyelhető meg. A megjelenése rendkívül jellegzetes vonásokat mutat, ebből adódóan bárki könnyedén felismerheti. A kifejlett lótücsök termetes méretekkel rendelkezik, a hosszúsága az 5 cm-t is elérheti. A testét alig észrevehető szőr fedi, a fej alatt található előháti rész pedig kimondottan vaskos. A fején csápok vannak, a hátán elülső és hátsó szárnyak láthatók.

Bár a rovar képes a repülésre, viszonylag ritkán emelkedik a magasba, sokkal jobban érzi magát a föld közelében. Nem meglepő tehát, hogy a lótücsök kedvelt búvóhelyéül a maga által készített föld alatti járatok szolgálnak. Az ásáshoz az erős ásólábait használja, a  folyosók pedig idővel bonyolult útvesztőket alkothatnak.

A lótetű főleg éjjel táplálkozik, szívesen fogyaszt különböző talajlakókat, például gilisztákat, de a növények gyökereit sem veti meg. Emiatt a kertekben jelentős károkat okoz, gyakorlatilag teljesen átvágja a gyökereket, így a növények nem kapnak megfelelő tápanyagokat.

Honnan lehet tudni, hogy lótücsök van a kertben?

Mivel a lótetű járatai közel vannak a földfelszínhez, ahol a folyosók futnak, a talaj felpúposodik. Olykor ezek mentén végig lehet követni a rovar otthonának kiterjedését. Azokban a kertekben, amelyekben a tulajdonosok korábban még nem észlelték a jelenlétét, a lótücsök valószínűleg a behozott trágyával együtt érkezhetett.

A lótetű munkásságára természetesen az egymás után sorvadozó növények is utalhatnak, főleg, ha a szárakon és leveleken nem észlelhetők betegségre utaló nyomok. Amennyiben a kerttulajdonos szeretne megbizonyosodni arról, hogy a kertben valóban lótücsök tanyázik, érdemes a járatokat vízzel feltölteni. Ha a járatban lótetű él, rövid időn belül előbújik.

Milyen módszerek léteznek a lótetű távol tartására?

A fen említett módszer egy-két lótetű ellen hatásos lehet, hiszen a felszínre kimászó egyedeket könnyen el lehet kapni. Ha viszont több lótetű is van a kertben, a vizes kipucolás már sok időt vehet igénybe. Egyes tulajdonosok a víz helyet olajat öntenek a folyosókba, mások pedig a mosogatószerre esküsznek. Utóbbi azonban a talajra veszélyes lehet, ezért nem ajánlott.

Vannak olyan gazdák is, akik egyszerűen kiássák a járatok mentén a földet és addig kutatnak, amíg rá nem találnak a lótücsökre. A még türelmesebbek fölbe helyezett csapdákat állítanak a rovarnak, ami vagy belemászik, vagy nem. Ha viszont valaki a problémát a gyökerénél szeretné elfojtani, ma már léteznek erre kifejlesztett speciális biológiai szerek is. Ezek fonálférgeket tartalmaznak, amelyek megtámadják a lótetű lárváit és az imágókat. Nagyon fertőzött területen az ilyen szerek bevetése javasolt.