Az emberek szeretnek igényes, szép helyre költözni. Arra azonban ritkán gondolnak, hogy a lakás állapotánál azt is megnézzük, hogy valamilyen kártevő lakik-e benne.

Kártevőirtás Budapesten és környékén

Elszaporodtak környezetében a rovarok vagy a rágcsálók? Hívjon most: 06-70/70-22-409, vagy küldje el telefonszámát és mi azonnal visszahívjuk!

    A küldéssel elfogadja, hogy visszahívjuk (Adatkezelés)

    Régen mindenki azt gondolta, hogy a csótányok, a bogarak csak az igénytelen és koszos otthonokban telepszenek meg, ám ez mára egyáltalán nem igaz. Ugyanolyan jól érzi magát egy makulátlan lakásban is a kártevő, és ha valakinél csótányt találunk, az nem azt jelenti egyértelműen, hogy az illető koszos és igénytelen.

    Mi a teendő, ha az új otthonunkba kártevőket találunk?

    Költözés során sok mindent megbeszélünk a tulajjal, ha albérletben fogunk élni. Megnézzük a környéket, milyen a közlekedés, van-e a környéken óvoda, iskola, bolt, posta, minden, amire hétköznapi életünkbe szükségünk lehet. Néha esik szó a szomszédokról is, de nem sűrűn. De szinte sose kérdezünk rá arra, hogy volt-e már bármilyen kártevő a lakásban, és sose kérdezzük meg azt, hogy esetleg a szomszédokat nem lepte-e már el a csótány. A társas és a panellakásokra is igaz az, hogy szomszédtól szomszédig vándorolnak a kártevők, repedéseken, lefolyócsöveken keresztül.

    alberlet

    Sokszor pedig csak beköltözés utáni napokban derülhet ki az, hogy valamilyen rovar vagy rágcsáló járja az otthonunkat. Legyen szó ágyi poloskáról, darázsról, patkányról, egérről, bolháról. Az biztos, hogy a kártevők egytől egyik rengeteg kellemetlenséget, kárt okoznak. Arról nem is beszélve, hogy némelyik súlyos betegségeket is hordoz. Így tehát ha bármilyen betolakodót észlelünk, törekedjünk arra, hogy minél rövidebb idő alatt megszabaduljunk tőlük, még mielőtt elszaporodnának, hiszen akkor már nagyon nehéz lesz kiirtani őket. De kevesen tudják azt, hogy kinek a feladata a kártevőirtás.

    Kinek és hogyan kell elvégeznie az irtást, ha kártevőt észleltünk?

    Mi történik akkor, ha albérletben élünk és kártevőt észlelünk? Ebben az esetben a saját költségünkön kell az irtást végezni, vagy a lakás tulaja fizeti és intézi? Ezt akkor a legjobb megbeszélni szóban is, amikor aláírjuk a bérleti szerződést. Ám a hatályos jogszabályok azt írják elő, hogy az adott ingatlan tulajdonosának a feladata, hogy elvégezze vagy elvégeztesse a rágcsálóirtást, annak költségei is őt terhelik. Ha a tulaj mégis ki akar bújni a feladat alól, akkor az ÁNTSZ bejelentés után helyszíni szemlét fog tartani, majd ezután, ha ők is úgy látják, hogy szükség van az irtásra, fel fogják az ingatlan tulajdonosát szólítani erre.

    Ám arról is fontos beszélnünk, hogy néhány kártevő (például a patkány) fő búvóhelye a csatornahálózat, így ott is szükséges az irtás. Ebben az esetben jó tudni azt, hogy az önkormányzat a vízművekkel együttműködve az illetékes a rágcsálóirtás elvégzésekor. A patkány általában az esti és reggeli szürkületben a legaktívabb és 20-60 tagú kolóniákban él. Mindenevő, de elsősorban a magokat és a növényi terméseket fogyassza el.

    A kisebb rovarokat és bogarakat is megeszi. Köztudott róluk, hogy sok fertőző betegséget terjeszthetnek, illetve a veszettség hordozója is. Mivel nagyon strapabíró, jól alkalmazkodó, rendkívül találékony és gyorsan szaporodó állatfaj, a legjobb, ha minél előtt megtörténik az irtásuk, hiszen igen nehéz tőlük megszabadulni. A rágcsálóirtó méreggel ellátott dobozokat helyez ki otthonunkban és a környezetünkben, hogy a patkány garantáltan elfogyassza a mérget. Miután megette, lassan fog elpusztulni. Ez azért fontos, hogy visszaérjen a fészekbe és ott pusztuljon el, hiszen társai elfogják fogyasztani a tetemét, ennek köszönhetően pedig ők is mind mérgezettek lesznek.

    Hogyan szabadulhat meg kártevőktől?

    Hívjon minket és segítünk