A nyári időszakban mindenki küzd a szúnyogok ellen, hiszen ezek a vérszívók igen sok kelletlenséget tudnak nekünk okozni. Mindenhol ott vannak, csípésük pedig napokon át feldagad, ég és viszket. Nyáron, mivel sokat szellőztetünk, és ezt főként a napközbeni hőség miatt éjszaka tesszük meg, könnyen lehet, hogy a beszökött szúnyogok miatt nem tudunk majd aludni, folyamatosan felriadunk idegesítő zümmögésükre és reggelre összecsipkednek bennünket.

2019-ben pedig mindenki a saját bőrén tapasztalhatta meg, hogy sokkal több a szúnyog, mint az elmúlt években. A szúnyogok ellen azonban többféle módon is tudunk védekezni, van amivel kisebb, és van amivel nagyobb sikerrel. Ha már nagyon elhatalmasodott a szúnyoginvázió, talán jó lehet minden ismert riasztószert, praktikát és eszközt bevetni, biztos ami biztos alapon.

A szúnyogok ellen valóban hatásosak a különböző illataromák?

Köztudott tény, hogy a szúnyogok ki nem állhatják az erős illatokat. Ezért sokan úgy tartják, hogy kerülik a különböző illatú gyertyákat, vagy illóolajakat. Az eukaliptusz, a szegfűszeg, a fodormenta, és a citrom illata is lehet a szúnyog ellensége, jó ötlet lehet kipróbálni ezt ellenük. Vásároljunk egy teljesen egyszerű párologtatót, majd kezdjünk el vízbe csepegtetett illóolajokat párologtatni abba a helyiségben, ahol a legtöbbet tartózkodunk. Az illóolajok adagolásával azonban legyünk óvatosak, hiszen túlzott használatuk nagyon erős és tömény tud lenni, így nem csak a szúnyog, de az egész család részére kellemetlen lehet. Akik a párologtatás helyett a különféle illatú füstölőket kedvelik, azok akár ezeket is bevethetik ellenük, hiszen ezek is legalább annyira hatásosak lehetnek, mint az illóolaj.

Az almaecet segítségével konkrét csapdát tudunk készíteni a kellemetlenkedő, vérszívó paraziták ellen. Mivel az almaecet erős illata nem, hogy távol tartaná a szúnyogokat, helyette inkább a közelünkbe csalja őket, könnyedén csapdába tudjuk őket ejteni. Ehhez csupán egy kisebb méretű műanyag tálra lesz szükségünk, melyet a legjobb ha valamelyik nyílászáró közelébe helyezzük el. Öntsünk bele 2-3 ujjnyi almaecetet, és pár napon belül nézzük meg, hány szúnyog úszkál a csapdánkban. Hasonló elven működik és hasonlóan hatásos az a házi praktika is, mikor egy erős főzetet készítünk, majd ezt helyezzük ki a lakás különböző pontjaira kisebb tálkákban, vagy csészékben. Jó ötlet lehet egyenes a hálószobánkba az ágy mellé kihelyezni, hogy távol tartsuk vele a szúnyogokat. A főzet erős aromájú gyógynövényekből készüljön, mint például a menta, citromfű.

A különböző növények nem csak a szúnyogok ellen védhetnek

A szúnyogok az idei évben rengeteg problémát okoznak, ezért az emberek nagy része minden praktikát megpróbál bevetni ellenük. A boltokban kapható, erős vegyszerek helyett azonban az tanácsos, hogy első körben vessük be azokat a természetes módszereket, melyekkel nem károsítjuk a környezetünket, mégis elriaszthatjuk magunk körül a vérszívókat. A rozmaring nem csak a szúnyogokat, de a házi legyeket, a kullancsokat, és a bolhákat is távol tudja tartani tőlünk. Erős illóolaja segítségével megzavarja és elriassza az ízeltlábúak nagy részét. Emellett a legyek és az idegesítő szúnyogok ellen jó lehet a macskamenta, levendula, körömvirág, vagy akár a borsmenta is. Emellett jó tudni, hogy a levendula még pluszban a molyokat, míg a borsmenta a pókokat és a hangyákat is távol tudja tartani az otthonunktól.

A hatalmas szúnyoginvázió közepette rendszerint ürülnek ki a boltok polcairól is a különböző szúnyogriasztó készítmények, így egyáltalán nem könnyíti meg a dolgunkat, ha kicsit ki szeretnénk mozdulni a szabadba. Mit tehetünk vajon akkor, ha elfogyott a boltban a szúnyogriasztó, vagy éppen már egyáltalán nem fejti ki a hatását, vagy ha csak egyszerűen kerülni szeretnénk azt, hogy különböző vegyszereket fújkáljunk a levegőbe?

Előzzük meg a bajt, akadályozzuk meg a szúnyoglárvák kikelését

A nagy szúnyoginvázió idején kínszenvedést jelenthet 5-10 percet is a szabadban tölteni. Jó tudni, hogy a szúnyogok szaporodásához elengedhetetlenek a pangó vizek. Az udvarban lévő pangó vizek felszámolásával meg tudjuk előzni azt, hogy a kis szúnyoglárvák kifejlődjenek, és kikeljenek a kertünkben, majd egyenesen a hálószobánkba repüljenek be. A kint felejtett homokozós kis vödör tele vízzel, a kis medence, a kerti tavacska, vagy a különböző csapadékgyűjtő edények ideálisak lehetnek a szúnyoglárvák kikeléséhez.

Nem szabad lebecsülni ezeket az aprócska élőlényeket, hiszen megfelelő hőmérséklet mellett akár egyetlen egy hét is elég nekik, hogy teljesen kifejlődjenek. Figyeljünk oda az ereszek, és a vízvezető árkok tisztán tartására is.

Szintén a kerti praktikák közé soroljuk azt is, mikor a kertbe, az ablak alá, vagy adott esetben balkonládákba ültetünk olyan növényeket, melyek elriasszák ezeket a vérszívó kártevőket. Ahogy már korábban említetésre került, a levendula, citromfű és a borsmenta illatát is utálják a szúnyogok, így megelőzésként tökéletesen beválhat, ha a kertünkbe sok ilyen szúnyog elrettentő növényt ültetünk.