Ezt a téli hideget a rágcsálók is megérzik. Ösztönösen próbálnak egy olyan menedéket találni maguknak, ahol ezt a fagyos évszakot át tudják vészelni és még némi élelemhez is tudnak jutni. Ilyenkor sok esetben bemenekülnek a városokba, ahol még az ember közelségétől sem rettennek vissza. Bár alapvetően éjszakai állatról beszélünk, így lehetséges, hogy a kártevővel nem is találjuk szembe magunkat, mégis ürülékéből, a megrágcsált vezetékek és bútorok nyomaiból egyértelműen leszűrhetjük azt, hogy valamilyen rágcsáló költözött be hozzánk télire. Ilyenkor nem szabad várni, azonnal el kell kezdeni a rágcsáló irtást.

Rendkívül gyors és leleményes állatok

Legtöbb esetben a családok békés életét a házi egér, illetve a güzüegér szokta teljesen felborítani. Ez a rágcsáló sárgás-szürkés szőrrel rendelkezik és 8-10 cm hosszú. Testéhez azonban 10 cm nagyságú farka is hozzátartozik, mely miatt sokak hátán feláll a szőr. A güzüegér valamivel kisebb termetű. Mivel az egerek a legszaporább emlősök közé tartoznak, érdemes már akkor belefogni az irtásukba, mikor csak felmerül a gyanú, hogy hívatlan vendégeink vannak, mert az egérfészek közelében megfelelő mennyiségű táplálékhoz tudnak jutni, iszonyat rövid időn belül el tudnak szaporodni az egész házban.

Egy güzüegér képes 6-szor kölykezni egy év alatt, a kis egerek pedig 2 hónapos koruktól számítanak ivarérettek. Igen gyors és strapabíró állatról beszélünk, így nem minden esetben van könnyű dolgunk akkor, ha irtásukra kerül a sor. Mivel hallásuk kitűnő, minden apró neszre képesek felfigyelni és menekülőre fogni. Egyensúlyérzékük remek, sőt kevesen tuják, de úszni is nagyon jól tudnak. Fürgeségük miatt másodpercek alatt el tudnak tűnni az ember szeme elől.

Hol lehet a búvóhelyük?

Egérfészek építéskor a legfontosabb szempont, hogy olyan helyet találjanak, ahol senki nem zargatja őket és nyugodtan tudnak élni és szaporodni. Teljesen ideális körülmények között egyetlen egér akár 4 évig is tud élni. Sok esetben kíváncsi természetük okozza a vesztüket, ennek ellenére strapabíró kártevők, tűrőképességük igen magas, hiszen jól bírják a hideget és jól tudnak alkalmazkodni. A házi egér legtöbbször úgy alakítja ki a fészkét, hogy az egy jól elrejtett helyen legyen.

Egyre többször történik az, hogy a panellakásokba az egér úgy fészkeli be magát, hogy a szigetelőként használt gipszkartonon, vagy hungarocellen rág magának lyukakat, hiszen ez egy olyan biztos búvóhely számára, ahol nem igazán tudják zargatni. Ez természetesen nem csak itt fordul elő, hanem egyéb társas, sőt családi házaknál is. A különböző szigetelő anyagok azért lehetnek tökéletesek a rágcsálók számára, mert ez meleget és rejtekhelyet is tudnak biztosítani egyszerre számukra. Innen pedig a kiirtásuk sem egy egyszerű dolog.

 

Hogyan lássunk neki a rágcsálóirtásnak?

Ősztől tavaszig előszeretettel húzzák meg magukat az egerek az ember lakta területeken, ahol természetesen a túléléshez elengedhetetlen élelmiszer meglétében is bíznak. Étrendjük szempontjából nem túl válogatósak. Alapesetben különböző gabonafélékkel és magvakkal táplálkoznak, ám ebben az időszakban szinte bármivel beérik. Az egerek mindent megesznek, amit az ember is. A legtöbb esetben az élelem felkutatására is az éjszakai órákban indulnak, hiszen abban reménykednek, hogy ilyenkor már senki nem fogja őket zavarni. Kifinomult hallásuknak köszönhetően nagyon elővigyázatosan és óvatosan tudják feltérképezni a környezetet, ha bármilyen zaj üti meg a fülüket, azonnal képesek sebesen elmenekülni.

Egérirtás előtt érdemes megállapítani az egérfertőzöttség fokát. Ez szerencsére nem túl bonyolult feladat: Nem is kell hozzá közvetlenül meglátnunk az egeret, elég csak a maguk után hagyott piszok és vizeletük bűze, az éjszakai kaparászás és rágcsálás hangja, mely arra utal, hogy egerek vannak a lakásunkban. Ha ez tűnik fel, hozzá láthatunk kiirtásukhoz, melyet érdemes előre megtervezni. Először is nézzük át az egész lakásunkat, főleg az eldugottabb helyeket, ahol könnyen lehet, hogy megtaláljuk azokat a lyukakat és nyílásokat, ahol az egerek közlekedni tudnak. Ezeket a lyukakat szinte bárhol megtalálhatjuk. Otthonunk feltérképezése után ezeket a lyukakat és nyílásokat azonnal kezdjük el betömni azért, hogy meg tudjuk állítani az egereket menekülés közben.

Rágcsálóirtási módszerek

Ha úgy észleljük, egér van az otthonunkban, a járatok betömése után nagyon fontos arra figyelnünk, hogy semmilyen, számukra elérhető élelmiszer ne maradjon elől. Amit csak lehet pakoljunk át egy zárható műanyag tárolóba, vagy tegyünk be a hűtőszekrénybe. Ez nagyon fontos, viszont nem szabad azt várni, hogy az egér magától tovább álljon. Ezután mindenképpen meg kell kezdeni az irtásukat, mielőtt annyira elszaporodnának, hogy az egész lakást ellepnék.

Az egerek legnagyobb ellensége a macska, így ha tartunk macskát, akkor az egérirtással nem is lesz túl sok dolgunk. Ez egy nagyon egyszerű és kézenfekvő megoldás is lehet, ám ha a mi macskánk egy elkényeztetett házi cica, akkor nem biztos hogy rábukkan az egér nyomára. Persze szerencsénk van akkor, ha egy ridegtartásban részesülő kandúrral van dolgunk, hiszen ő nagy valószínűséggel percek alatt feltérképezi a terepet és kiszagolja az egér búvóhelyét. Ha azonban macskánk nincs, megpróbálkozhatunk még néhány eszközzel, melynek segítségével elbúcsúzhatunk a kellemetlen betolakodóktól.

Egyáltalán nem humánus, mégis hatásos megoldások

Hazánkban az egyik legelterjedtebb módszer, melyet egérfogásra használnak a ragasztó, illetve a hagyományos egércsapda. Ezeknek köszönhetően várhatóan rövid időn belül ki tudjuk irtani az egész kolóniát. Akármelyik módszert is válasszuk, a legjobb, ha a csapda, vagy a ragasztó közepére helyezünk egy kis csalétket, melynek illata magához vonzza az egeret. Ez lehet dió, mogyoró, vagy egy darab csokoládé is.

Ezeknél a cseppet sem humánus módszereknél érdemes figyelembe venni, hogy ezek az állatok elpusztulásuk előtt borzasztóan szenvednek, hosszú időn át. Ha ennél valamivel állatbarát megoldásokat választunk, hívhatunk olyan rágcsálóirtót, aki élve fogja be a rágcsálókat, de vásárolhatunk olyan elektromos egérriasztókat, melyek egyszerűen távol tartják az állatokat, így akár megelőzésként is tudjuk alkalmazni.