Nyáron a veteményesekben és kiskertekben rengeteg rovarral találkozni. Vannak közöttük, amelyek semmiféle kárt nem tesznek a növényekben, más fajok viszont komoly anyagi veszteségeket okozhatnak. Ebben a bejegyzésben három gyakori, kerti kártevő rovart mutatunk be, és tippeket adunk a természetes védekezéshez.

Levéltetvek

Magyarországon a levéltetvek a veteményesekben és gyümölcsösökben egyaránt jelentős pusztítást vihetnek végbe. Kedvelik a friss hajtásokat, a leveleket, de olykor a termések nedvét is szeretettel szívogatják. A Kárpát-medencében számtalan fajuk ismert, a legtöbb általában 2-3 milliméteres, zöldes-sárgás árnyalatú testtel rendelkezik. Bár vannak szárnyas tetvek is, gyakoribbak a szárnynélküli populációk.

Édeskés ürüléküket, a mézharmatot a hangyák szívesen fogyasztják. Ezért akár olyan furcsa akciókra is képesek, mint a tetvek hátának dörzsölgetése, amivel a harmatot elő tudják csalogatni a rovarokból.

A levéltetvek ellen érdemes természetes ellenségként katicabogarat alkalmazni. Azokon a növényeken viszont, ahol sok hangya kering a tetvek körül, a katica hatástalan. A hangyák agresszív katonák módjára védelmezik a tetveket, és a katicát is könnyűszerrel távozásra kényszerítik.

Emellett bevethető még az erősebb vízsugárral történő átmosás, ami különösen a szobanövényeknél jöhet jól, illetve a sortakaró fólia használata. Mivel a tetvek nem rajonganak a csípős ízért, egyes növényeket csípős paprika vagy fokhagyma levével is át lehet mosni.

Paradicsomhernyók

A paradicsomhernyók a kertészek számára az egyik legutálatosabb kártevőnek számítanak. A falánk kis teremtmények rövid időn belül az egész palántával végezhetnek. Kedvelt táplálékuk a paradicsom, a paprika és a burgonya, ugyanakkor a padlizsánt sem vetik meg. Zöld színük miatt szinte teljesen beleolvadnak a környezetbe, annak ellenére, hogy 12 cm-es testhosszukkal nem számítanak kicsi kártevőnek.

A nőstények a levél alsó felére petéznek, a kikelő utódok pedig azonnal nekilátnak az éhségük csillapításának. A telet báb formájában a talajban töltik, innen kifejlett rovarként távoznak. Bár a hernyók elsősorban a leveleket támadják, a lehulló levelek miatt a termések is védtelenebbé válnak, jobban ki vannak téve például az erőteljes nyári napsütésnek.

A katicabogár, a levéltetvekhez hasonlóan, a paradicsomhernyókat is jóízűen fogyasztja. A ragadozó bogár mellett a kapor szintén segíthet távol tartani a hernyókat. A bábok ellen a szezonon kívül, a talaj átforgatásával lehet védekezni.

Vetési bagolylepkék lárvái

A vetési bagolylepke fajai Európa szerte megtalálhatók a kertekben, erdőkben és a mezőkön. Kivétel ez alól a hidegebb éghajlatú Skandináv terület, ahol nem szívesen élnek meg. Májustól augusztus végéi két nemzedéket nevelnek fel, rajzásukra tehát egész nyáron számítani kell.

A nevét az éjszakai életmódja után kapta, lárvája az esti órákban támad, és szétrágja a növények alsó szárrészét. Ennek következtében a fiatalabb növények gyorsan pusztulni kezdenek. A természetes védekezés során kézzel össze lehet szedni a talajon garázdálkodó lárvákat, a növény szára pedig vízálló papírgallér felhelyezésével védhető.