„Egy ádáz küzdelem, véget nem érő harc mely minden háziasszony előtt áll, akit harcba hívnak, hogy szabadítsa meg otthonát a távozni nem akaró betolakodótól, kit ágyi poloska néven ismerünk, ki áldozatának vérével telve napkeltétől gyertyafényig hunyászkodik rejtekhelyén, csakhogy éjfél óráján védtelen alvó zsákmányára támadjon.” – C. L. Marlatt, Az ágyi poloska, 1916

Ágyi poloska irtása Budapesten és Fejér megyében

Az alábbi írás egy igen terjedelmes tartalom az ágyi poloska kártevőről (kb. 60 000 karakter). Amennyiben általános információ vagy ágyi poloska irtása érdekli, kattintson a gombra.

Ágyi poloska, poloskairtás

Michael F. Potter

Feljegyzett történelmünk nagy része során, a közönséges ágyi poloska (Cimex lectularius) a háztartásban található rovarok közül mindig is a legutáltabb volt. A fertőzés gyorsan jött, az irtás nehézkes volt és kockázatos mert gyakran épp annyira ártott az embernek, mint a kártevőnek. A 20. század második felében az emberiség némileg fellélegezhetett; a modern irtószereknek köszönhetően az álmatlanságot okozó paraziták száma visszaszorult. Ám az elmúlt években az ágyi poloska ismét felütötte a fejét világszerte. (Boase 2001, Doggett et al. 2004, Potter 2005). Az Egyesült Államokban a városi kártevőirtó szolgáltatók több tucat megbízást kapnak naponta ágyi poloskairtásra. Az irtás kihívásai sokneműek és előre láthatatlan akadályok sokasága nehezíti meg a hatékony munkát. Az ágyi poloskák jelenkori feltámadásának leküzdésében sok tanulságot adhat a múlt. Eme cikk rovartudósoknak és a társadalomnak is segítségül szolgál, történelmi megvilágítást ad, hogy jobban megértsük az ágyi poloskák hatásait és így jobban kezeljük őket.

Az ágyi poloska kártevő eredete

Az ágyi poloska harapása egyidős az emberi írásos történelemmel (Usinger 1966). Szakértők úgy vélik, hogy a kártevő először a denevérek parazitája volt, és ezen denevérekkel egy barlangban élő emberekre vándorolt tovább (Sailer 1952, Usinger és Povolny 1966). Kezdetben az ember és az ágyi poloska viszonya nem volt állandósult, mivel a vándorló emberek nem voltak lakhelyükhöz kötve. Más lett a helyzet miután falvak és városok fejlődtek, és szolgáltak az emberiség fő élettereként. Az ágyi poloska fertőzés könnyebben tudott kialakulni a városok sűrűn lakott környezetében. Több mint 3500 éves archeológiai maradványok között is kimutatták az ágyi poloska jelenlétét, mikor még áldásnak és átoknak is tartották egyben (Panagiotakopulu és Buckland 1999). Pliny írt beszámolókat ágyi poloska tinktúrákról melyek kígyóharapás ellen szolgáltak, a rómaiak pedig ágyi poloskákat égettek, hogy ezzel piócák harapásán lazítsanak. Őseink úgy hitték, hogy az ágyi poloska fogyasztása vörösborral, babbal vagy éppen tojással jótékony hatású sok betegséggel szemben. Egészen a 20. századig voltak gyógyászati célú felhasználásai Európában és Észak-Amerikában. Az American Homeopathic Pharmacopoeia 5. kiadásában (1896) található egy Cimex tinktúra receptje, melyet malária kezelésére használtak (Riley & Johanssen 1938). Ezekkel szemben az ágyi poloska távoltartására Krisztus előtt 400-ban Demokritusz görög filozófus, nyúl vagy szarvasláb ágy mellé helyezését ajánlotta. Mások medvebőr fellógatását, vagy egy tál víz ágy alá helyezését tanácsolták utazáskor (Cowan 1865).

Ahogy a civilizáció terjeszkedett és nőtt a kereskedelem, az ágyi poloska eljutott az egész kontinensre, elérve Olaszországot AD 77-ben és Kínát AD 600-ig. Német és francia nyelvterületre a 11. és 13. századra érkezett meg (Kemper 1936, Usinger 1966). Az ágyban alvók testmelege, valamint a konyhai tűz általi hő kedvezett a kártevőnek és így könnyen elszaporodtak a gazdagok kastélyaiban, valamint a polgárok házaiban. De leginkább a szegények szenvedtek – figyelték meg már a 15. században, amikor rájöttek, hogy a rendszeres és alapos takarítás nem kedvez a poloskának: „Gazdagok és szegények hálószobáit egyaránt ellepik, mégis bajosabb a szegénynek.. Mert nem szaporodik ágyakban, melynek lepedőit és huzatját gyakran cserélik, mint ahogy azt a gazdagoknál teszik” (Aldrovandi 1603).

Ezt a jelenséget modern napjainkban is felfedezhetjük. Bár igaz, hogy az ágyi poloska nem válogatós, mégis ott a legnagyobb a probléma, ahol nincsen pénz szakszerű irtásra. A rászorulók azok, akik sokszor másodkézből kapnak ágy és ruhaneműt, melyek gyakrabban fertőzöttek (Potter et al. 2010)

Angliában először 1583-ban készült róluk feljegyzés (Kemper 1936), majd elterjedt a 17.-18. századra. Felfedező és telepes hajók potyautasaként jutott el az amerikai kontinensre. A kereskedelem segítségével kezdetben a kikötőket lepte el, majd onnan kiindulva hódított teret a szárazföldön (Marlatt 1916). Az Egyesült Államok legutóbbi járványa is hasonló módon indult ki, melyben az első jelentések a késői 1990-es években New York, San Francisco és Miami városaiból erednek.

Az ágyi poloska globális elterjedése nevéből is kikövetkeztethető. A római birodalomban a neve Cimex volt (melynek jelentése poloska), amíg a fajta megnevezés lectularius ágyat vagy heverőt jelent. A korai görög kifejezés coris volt, mely a „harapni” jelentést hordozza magával, eme szóból ered a coriander, azaz a koriander neve. Civilizációnk egyik első fűszerének számít a koriander (cilantro); valószínűleg azért kapta nevét, mert a leveleinek és éretlen magvainak morzsolásakor keletkező illóanyagok által keltett szag emlékeztet az ágyi poloskák által előidézett szagra (Encyclopedia of Spices 2010). Angliában az ágyi poloskát egyszerűen csak „bug” -nak nevezték. A korai spanyol elnevezés chinche volt, spanyol ajkúak a mai napig sokszor chinche- ill. chinche de cama-ként – szó szerint „az ágy poloskája” – emlegetik. Egyéb európai és észak-amerikai eredetű hangzatos nevek többek között az „ágyi tetű”, a „fali tetű”, a „vörös lepel”, valamint a „bíbor tékozló”. Az ágyi poloska valószínűleg nem volt jelen Észak-Amerikában az európai telepesek megjelenése előtt (Kalm, 1748), így az amerikai őshonos nyelvben nem is található kifejezés rá.

Korai poloskairtás

Sok ma is alkalmazott ágyi poloska irtási módszer visszavezethető a korai európai irtók munkájára. A leghíresebbek egyike volt Tiffin és fia Londonból, kik üzletüket 1690-ben alapították azzal a céllal, hogy a nemeseket szabadítsák meg kártevőiktől. Boltjuk felett gázlámpás világította meg eme feliratot:

Mi elzavarjuk a béke megzavaróit. TIFFIN & FIA, Rovarirtók őfelsége szolgálatában.

Felismerve egy járvány eshetőségét Tiffin megjegyezte: „Szerződés szerint végezzük munkánkat, ellenőrizve minden otthont évente. Elővigyázatosságból tesszük ezt, hogy így tiszta és kényelmes maradjon a ház. Mert tudják, a szolgák gyakorta hordanak be poloskát csomagjaikkal” (Cowan 1865). Tiffin említi, hogy a legtöbb poloska az ágyban található, de elővigyázatosságra int: „magára hagyva sokasodnak, majd előjönnek a mennyezet sarkaiból, és betelepszenek bárhova, ahová csak tudnak.” Évszázadokkal később, napjaink kártevőirtó vállalkozói ismét a megelőzés célú ellenőrzések fontosságát hirdetik. A jelenkorban azonban kevés ügyfél hajlandó a megelőzésért fizetni, a fertőzés felfedezése után készek csak cselekedni (potter et al. 2008). Ahogy Tiffin feljegyzései is említik, minél tovább marad rejtve az ágyi poloska fertőzése, annál nagyobb valószínűséggel terjednek át a hálóhelyiségekből más szobákba és életterekbe, így nehezítve az irtást és növelve a költségeket. Hotelekben, társasházakban és egyéb sokszobás építményekben a fertőzés forrása nem mindig azonosítható be mielőtt az tovább terjedne mások lakhelyére. A prevenció mindig egy konstans volt az ágyi poloska irtók krónikáiban, és egyben az egyik legfontosabb lecke is a múlt részéről.

1. ábra - Southall 1730-as ágyi poloska irtó kézikönyvének borítója és címlapja.

1. ábra – Southall 1730-as ágyi poloska irtó kézikönyvének borítója és címlapja.

Szintén történelmi angol irtó volt John Southall, aki 1730-ban adta ki első irományát a Treatise of Buggs-ot (ábra 1). A 44 oldalas kézikönyv megfigyeléseket és tanácsokat tartalmazott melyek segítségül szolgálhattak egy fertőzés megszüntetéséhez.

Southall szintén a megelőzés pártolója volt és többszörösen figyelmeztetett, hogy az emberek ne engedjenek fertőzött holmikat a házba:

„Mikor új szolgálót fogadsz, alaposan tekintsd meg és ellenőrizd ládáit mielőtt tovább engeded szobáidba, mert veszélyt jelenthet, ha fertőzött háztartásból származik. Ha költözöl, akár új vagy régi házba, vagy ágyneműt, netán bútort vásároltatsz, figyeld, hogy találod-e nyomát poloskának. Ha nem találod a poloskát, de látod annak jelét, légy benne biztos, hogy fertőzött ama portéka. Ha mosdatod szennyesed, ne engedd be a mosónő kosarát tornácodra, mert fertőt hordhat tiszta otthonodba…”

Southall, (1730)

Az ellenőrzések és kezelések megkönnyítésének érdekében Southall egyszerű ágyakat javasolt, melyek könnyen szétszerelhetőek és kevés faanyagot tartalmaznak. (A modern társadalom alvóhelye az ágyi poloskák által fejlődött. További befolyásokat a szerkezetre és külalakra a későbbiekben ecsetelünk.)

Mr. Southall egy jamaicai őshonostól szerzett titkos recept alapján készítette el „Nonpareil Liquor” -jét, mely felettébb hatékony ágyi poloska irtószer hírét járta, ezzel tovább növelve alkotója hírnevét. A receptnek nyoma veszett, de feltételezhető, hogy kvasszia fából készült, ami egy trópusi keményfa mely rovarirtó hatással bír (Busvine 1976).

2. ábra - Sok „csodaszer“ került forgalomba az évszázadok során beleértve a fenti kettőt is a korai 1900-as évekből. Napjainkban is megfigyelhető a csodaszerek feltűnése.

2. ábra – Sok „csodaszer“ került forgalomba az évszázadok során beleértve a fenti kettőt is a korai 1900-as évekből. Napjainkban is megfigyelhető a csodaszerek feltűnése.

Egy üvegcse ára 2 schilling volt (egy kiadós vacsora ára annak idején) és tartalma elég volt egy akkori átlagos ágy kezelésére. Több más „csodaszer” is forgalomba került az évek során, egészen napjainkig. (ábra 2). Tiffin pragmatikusan állt hozzá ezekhez a szerekhez bár megjegyezte „titkos rovarirtó szerek nem sokat használnak magukban, ugyanis tudni kell, hogy hol és hogyan érdemes alkalmazni” (Cowan 1865). Az ágyi poloska irtás legextrémebb módszereit és tanácsait a 18. századi The Compleant Vermin-Killer-ben (1777) találhatjuk, melyben az olvasóknak azt ajánlják, hogy ágyaik réseit töltsék meg puskaporral és gyújtsák meg azt.

Ágyi poloskák az 1800-as években

Mint korábban említettük, az ágyi poloska jócskán elszaporodott Észak-Amerikában az európai telepesek érkezésével. Riasztóként sokszor szaszafrász fából készítették az ágyakat (melyről úgy vélték, távol tartja a poloskát) és forró vízzel, arzénnal, valamint kénnel kezelték a hézagokat és repedéseket. Kalm (1748) szerint ez csak átmeneti megoldásnak volt jó. A hajók ideális búvóhelyként szolgáltak az ágyi poloskák számára, a vasutak pedig megkönnyítették elterjedését a szárazföldön, ahol eddig még nem találkoztak a kártevővel. A szállodák és fogadók különösen fertőzöttek voltak és vendégeik tudatukon kívül hordták őket egyik helyről a másikra bőröndjeikben és táskáikban. A sokat utazó megtanulta, hogy elhúzza az ágyat a fal mellől és az ágy lábait olajos kannákba tegye. Mások morzsika kivonatot alkalmaztak: „Az ágy leplei közé szórva megóvja az alvót a legádázabb szállodai poloskától is” (Osborne 1896) (3. ábra). Eme módszerek valóban segíthettek a kártevő irtásában, de napjainkban nehéz helyzetben találhatja magát az ember, ha ezeket kívánja alkalmazni.

3. ábra - Egy korai hatásos ellenszer volt a pyrethrum por, avagy morzsika kivonat. Egy közkedvelt márka volt az 1800-as évek közepéig a Keating’s Persian Insect Destroying Powder(bal). Utazók gyakran fújták be vele a lepedőket az applikátorokkal (jobb)

3. ábra – Egy korai hatásos ellenszer volt a pyrethrum por, avagy morzsika kivonat. Egy közkedvelt márka volt az 1800-as évek közepéig a Keating’s Persian Insect Destroying Powder(bal). Utazók gyakran fújták be vele a lepedőket az applikátorokkal (jobb)

4. ábra

4. ábra

Az 1800-as évek közepére jelentős problémát okozott az ágyi poloska a szegényebb, túlzsúfolt helyeken, ahol a higiéniát hanyagolták. A vagyonos háztartásokban, ahol volt megfelelő munkaerő, megfigyelték, hogy az ágyi poloska kordában tartható alapos takarítással, különös tekintettel az ágyakra. Az ágynemű mosása, az ágyak szétszerelése, a lécek cseréje és a rugók, illesztések, hasadékok forró vizes vagy olajos kezelése mind hatásosnak bizonyult.

Ezen intézkedések további előnye volt, hogy a fertőzéseket hamar észrevették, még mielőtt kezelhetetlenné váltak volna: „A legjobb gyógyír a tisztaság és a folytonos felvigyázat, hogy néhány naponta ellenőrizzük a réseket és illesztéseket, nem bújik-e benne meg a kártevő” (USDA 1875).

A preventív lépések, mint a megfigyelés és ellenőrzés egy sokat ismételt mantrája minden kártevőkezelőnek (4. ábra). Most, hogy ismét növekszik az ágyi poloskák száma, nagy érdekkel figyeljük, hogy társadalmunk képes-e éber lenni a veszéllyel szemben.

Ágyi poloskák az 1900-as években

Az ágyi poloskák egy nagy szaporodási segítséget kaptak a korai 1900-as években, amikor épületgépészeti újdonság lett a központi fűtés. A századfordulóra öntött vas radiátorok ontották a meleget a ház minden szobájába, egy folyamat melyet az 1930-as években még könnyebbé tett az elektromosság és a ventiláció. Amíg az ágyi poloskát eddig valamelyest szezonális járványként ismerték, mostanra 4 évszakos problémává nőtte ki magát (Johnson 1942, Trustees of the British Museum 1973).

Az 1930-as és ’40-es évekre az európai nagyvárosok lakóházainak egyharmadát becsülték fertőzöttnek. London és agglomerációs környezetének 50%-a találkozott valamilyen formában az ágyi poloskával, és akadtak olyan területek, ahol minden épület fertőzött volt valamilyen szinten (Egészségügyi Minisztérium 1934, Hartnack 1939, Harvey 1940). Ez időben az ágyi poloska egy közösségi problémává nőtte ki magát, akárcsak a patkányok.

Egyes esetekben a fertőzés annyira súlyos volt, hogy megfigyelhették, ahogy a rovarok házról házra vonulnak, miközben az ablakokon, ajtókon, falak mentén, csővezetékekben és csatornákon át terjeszkedtek (Matheson 1932, Egészségügyi Minisztérium 1934). Egy hasonló felfedezést tett nemrég egy Cincinatti-i (Ohio) kártevőirtó cég, melyben megfigyelték az ágyi poloskák épületek közti terjedését (E.Hardebeck, személyes kommunikáció).

Ágyi poloska - 1900

Ágyi poloska – 1900

Bár szociális státusztól függetlenül támadt a kártevő, mégis a visszamaradott és túlzsúfolt területeken terjedt a leginkább a járvány. Angliában az ágyi poloska egybekelt a nyomornegyed fogalmával, aminek következtében az a hit járta (még néhány egészségügyi tiszt körében is), hogy a kártevőnek szerepe van eme negyedek kialakulásában, mivel csak azok mennek oda lakni, akik tolerálják és bizonyos szintű immunitást szereztek a poloska ellen (Egészségügyi Minisztérium 1934). A nyomornegyedek és az ágyi poloskák közötti összefüggésre C.K. Millard hívta fel a figyelmet 1932-ben az Egészségügyi Tisztek Társasága előtt:

„A nyomornegyedek legnagyobb problémája a túlzsúfoltság, ezt követve kell megemlítenem eme szegénynegyedek kellemetlen velejáróját – az ágyi poloskával fertőzött házat… Nem lenne igazságos teljes mértékben a lakóra hárítani a felelősséget. Nincs kétség, a lakót is terheli súly az ügy kapcsán, és az is igaz, hogy a fertőzött házak lakói sokszor nem a legtisztábbak közül valók, legtöbbször annyira sajnálhatók amennyire hibáztathatók… De emlékeztetnem kell mindenkit arra, mielőtt még idő előtt ítélkezne, hogy ama osztály tagjai közül sokan hozzászoktak a poloska jelenlétéhez, végig kíséri életük nagy részét, így ez a szoros ismeretség közömbösséget szült feléjük.”

Millar, (1932)

Ezek következtében a nyomornegyedek felszámolása és a lakók irányított átköltöztetése új lakhelyekre fontos lépésnek bizonyult az ágyi poloskák elleni harcban Európa-szerte. Millard szerint (1932) „Az ágyi poloskák elleni harc részeként egy teljes propaganda kampány szervezése szükségeltetik, melyben megteremtjük a poloska ellenes tudatot.” A nyomornegyed felszámolása során sokszor égettek ágyi poloskát ábrázoló képmásokat, ezzel befolyásolva a köztudatot (B. Campkin, R. Corea, személyes kommunikáció). Efféle nyilvános megmozdulások kísértetiesen hasonlítanak napjaink poloska ellenes erőfeszítéseire.

Európában szigorú fertőtlenítési eljárásokat vezettek be, hogy lecsökkentsék az emberek általi terjesztés esélyét. Angliában a költöző családokat egy poloska mentesítő állomásra vitték, ahol ruházatukat és ágyneműjüket egy gőzfertőtlenítőben kezelték. Mindeközben bútoraikat és egyéb tulajdonaikat teherautóra pakolták és hidrogén-cianid gázzal kezelték (Egészségügyi Minisztérium 1934). Svédországban sátrakban időztek a házlakók amíg otthonaikat gázosították, több város is fontolóra vette, hogy szállodákat építsen ezen polgárok számára. Némely német főbérlő írásos elismerést kért a beköltözni kívánótól, melyben egy kártevő irtó kijelenti, hogy a költöző előző lakhelyén nem volt nyoma ágyi poloskának (Hartnack 1939). Manapság hasonló elővigyázatos lépésekkel próbálkoznak védekezni az ingatlankezelők, mielőtt kiadják tulajdonukat, bár a bérlők jogai immár védettebbek, mint annak idején voltak. New York városában a bérleti szerződés megkötése előtt a bérlő köteles bemutatni egy kártevőirtói igazolást az előző évről (Buckley 2010).

A skót egészségügyi osztály egy átfogóbb módszert alkalmazott az ágyi poloskák kiirtására. A módszert Glasgow rendszernek nevezik, melyben az újonnan beköltöztetett albérlők képzését vették célba, felvilágosítva azokat a háztáji tisztaság fontosságáról és a kártevők viselkedéséről. Beköltözés után néhány nappal, a közegészségügyi osztály által kiképzett specialisták látogattak el a lakásokba, keresve a poloska nyomait és utasításokat adva esetleges fertőzések elkerülésére. Minden lakást legalább havonta ellenőriztek az első 3 hónapban, hogy megbizonyosodjanak, nincs újrafertőződés és a megelőző lépések is be vannak tartva.

A háború alatt a poloska eljutott az ágyneműkön át sok légitámadás elleni bunkerbe. Az alvó katonák parazitáivá váltak és beköltöztek a barakkokba és a hadi árkokba, ahol megfertőzték az öveket, hátizsákokat, kulacsokat, sisakokat. Matheson (1950) jelentett egy ilyen eseményről az I. Világháborúból: „Az Észak-Afrikai hadjárat során a poloskák behatoltak a katonák sisakjainak parafabélésébe. Mivel a sisakokat egy halomban tárolták esténként, a fertőzés könnyen terjedt tova, a katonák pedig panaszkodtak a tünetek miatt.”

A II. Világháború során az ágyi poloskák jelenléte annyira számottevő volt, hogy morálvesztés veszélye fenyegette az amerikai sereget (ábra 5). A katonák családjai a kongresszusi képviselőiket sürgették egy megoldásért. Meghallgatások után egy átmeneti megoldásként hidrogén-cianiddal gázosították a barakkokat (Whitford 2006; EJ. Gerberg, személyes kommunikáció). Nem sokkal később szabadalmaztatták a DDT-t, melyet biztonságosabb és gazdaságosabb módszernek véltek a hatóságok a fertőzések kezelésére. Nem volt ritka jelenség az ágyi poloska hadihajókon és tengeralattjárókon sem.

A 20. század első felében a civil élet minden aspektusában jelen volt az ágyi poloska. Háztartások és szállodák mellett gyakori volt az öltözők, mosodák, éttermek és bútorboltok fertőzöttsége is. (Hartnack 1939, Mallis 1945). Ahogy Herrick jegyezte meg (1914):

A mosónők által hozott ruhák voltak a házba jutás egyik legfőbb módja a poloskák számára. A szerző többszörösen megfigyelte, hogy a hetente hozott mosott ruha kosaraiban megbújik a nem kívánt betolakodó. Nem egy alkalommal figyelte meg a frissen mosott fehér lepedőn a rovarok jelenlétét. A fertőzés eme forrását folyamatosan figyelni kell.

Színházak esetén néha egész üléssorokat kellett lecserélni. A ruhatárak és az iskolai öltözők is rendszerint meg voltak fertőzve. A közlekedés minden formája, beleértve a vonatokat, buszokat, taxikat és repülőket, be volt poloskásodva, így az utasok akaratukon kívül hordozták őket haza vagy a munkába. Egy 1930-as Stockholmi felmérés eredményeképp, melyben 3000 költöztető autót vizsgáltak meg, a megvizsgált autók 47%-ában találtak ágyi poloskákat. Ezen felmérés intő jel lehet napjaink költöztető cégeinek és raktárainak is. A stockholmit követte egy finnországi felmérés is mely szerint gyakran találtak ágyi poloskákat televíziókban és rádiókban, melyek korábban szervizelve voltak (Markkula and Thittanen 1970).

De talán a legriasztóbb tény az, hogy kórházakban is gyakori volt az ágyi poloska jelenléte. Világszerte találkoznak napjainkban a kártevőirtó cégek az ágyi poloskával kórházakban, nyugdíjas otthonokban, orvosi rendelőkben, dialízis klinikákon, csak úgy, mint kollégiumokban, iskolákban, táborokban, napközikben, börtönökben, könyvtárakban, üzletekben, irodákban, éttermekben, tűzoltó- és rendőrőrsökön, mentőautókban, ravatalozókban – más szóval, mindenhol, ahol már történelmünk során korábban is előfordultak. (Potter et al. 2010). Újdonság a fertőzött területek között a baromfitelepek helyszíne, ahonnét a szállítóládákon keresztül a piacokra és vágóhidakra is elszaporodhat az ágyi poloska (Steelman et al. 2008).

Több módon is próbálták visszaszorítani az ágyi poloska életterét a múltban. A résekkel és vájatokkal teli nehéz faágyakat fémkeretes szerkezetek váltották fel, melyeket a rovar kevésbé favorizált és melyeket könnyebb volt ellenőrizni. Nyomatékosították az ágyi poloskával szemben ellenálló konstrukciók fontosságát is (lásd „Egyéb kezelési módok”). De, ami a legfontosabb, hogy az emberek megelőző lépéseket tettek annak érdekében, hogy az ágyi poloska már ne is juthasson be otthonaikba. Ennek része volt a folyamatos éberség és figyelem, hogy milyen ruhákat kapnak a mosónőtől, hogy milyen állapotban tér vissza a pokróc a nyaralásból és hogy a bőröndökbe költözött-e valami nem kívánt. Az ágyak rendszeres és alapos ellenőrzését tanácsolták, hogy minél hamarabb elcsípjék a kártevőt, ha az mégis bejutott a lakásba. A közismeret belátta, hogy a poloska jelenléte, nem feltétlenül függ össze a hanyag háztartással: „bármennyire is taszító a gondolat, eme rovar a legnagyobb odafigyelés és elővigyázatosság ellenében is utat találhat otthonunkba” (Blair 1911).

Mivel ennyire nehézkes volt a tökéletes prevenció, a háziasszonyok a tavaszi nagytakarítás során küzdöttek meg az ágyi poloskákkal (ábra 6). Az évszak előnye abban rejlett, hogy fűtetlen háztartásokban a poloskák száma alacsonyabb volt a tél végére.

Az alábbi kivonat egy Arkansasi család feljegyzései közül való, akik a korai 1900-as években küzdöttek ágyi poloskákkal:

„Gyermekkorom idején a farmunkon a március hava mindig egy tüsténkedésekkel teli hónapot jelzett. Ragyogóan tört be, teli napsütéssel, meleg tavaszias napokat hozva magával, melyekre szükségünk volt, hogy elvégezhessük az évkezdés feladatait. Rengeteg munka várt ránk, nehéz volt eldönteni, mivel kezdjük…A sok szappan láttán, gondolataink a ház kitakarítása felé terelődtek. A felhalmozódott por és kosz mellett az ágyi poloskáktól is meg kellett szabadulnunk. Kevés volt a bérházak között, mely ne lett volna megfertőzve a nyavalyával.

Nem ismerek más kártevőt mely gyorsabban szaporodna volna, vagy ellenállóbb lett volna erőfeszítéseinknek, mint ez. Persze nem volt bőség irtószerekben annak idején, csak Bee Brand féle rovarpor, melynek szaga irtózatos volt, de elpusztított mindent, amivel kapcsolatba lépett. Ezen kívül kőolaj és forralt víz állt a rendelkezésünkre mellyel megpróbáltunk a résekbe és zugokba behatolni, ahol a rovar petézett, ámbár nem mindig sikeresen. Az ágyi poloska szaporodásának lassítása érdekében szétszedtük ágyainkat és kivittük azokat a szabadba az ágyneművel együtt. Eltávolítottuk a régi szalmaszegecseket és töméseket majd elégettük azokat. Kimostunk és kiforraltunk mindent, ami mosható volt, forró vízzel súroltuk és öblítettük az ágyak minden részét, aminek nem ártott a víz.

Megtisztogattunk minden egyéb bútort és kőolajos rongyokat használtunk olyan zugokban melyekhez vízzel nem fértünk hozzá. Legjobb tudásunk szerint tisztítottuk a falakat is, olykor forró vizet öntve rá, majd újra tapétázva azokat. Az ágy lábait olajos kannákba állítottuk és a többi bútorral együtt 2 hüvelyknyire elhúztuk a faltól. Ezek után néhány hétig nyugtunk volt tőlük, amíg egy újabb adag ki nem kelt, és kezdhettük elölről az egészét. Mindez fárasztó munkának tűnik (és az is volt), de az ágyi poloska némileg hasonult a pestishez vagy a leprához, abban az értelemben, hogy kínos volt, ha van, de lehetetlen volt tőle megszabadulni, főképp sokat költöző emberek számára”

Wood, (2005.)

A huszadik század első felének járványai sok egyetemet és kutatóintézetet motiváltak egy megoldás találására (ábra 7). Vizsgálták a rovarok viselkedését és ökológiáját, potenciális fertőzések terjedését és irtásának kezelését (Usinger 1966, Reinhardt and Siva-Jothy 2007). Következésképp a megelőzés fontosságát és a rovarirtó szerek bevetését tanácsolták (USDA 1953).

Ágyi poloska irtószerek

Az ágyi poloskák irtószereinek hosszú és színes múltja van. Mindennemű főzetek voltak alkalmazásban – légnemű, folyadék és por is – melyek közül néhány épp annyira mérgezte az embert is, mint a rovart.

Kontakt szerek: Az 1800-as és korai 1900-as évekre jellemző irtószerek, melyek többek között arzén- és higanyvegyületeket is tartalmaztak, melyeket a helyi gyógyszerészek készítettek el. A mérgeket vízzel, alkohollal vagy terpentines oldószerrel hígították, majd ecsettel, tollal, fecskendővel, szemcseppentővel vagy olajos lámpással adagolták. A higany-klorid (korrozív szublimát), vagy közkedveltebb nevén ágyi poloska méreg, egy népszerű ellenszere volt a fertőzéseknek, melyeket szakemberek és laikusok egyaránt használtak. Tojásfehérjével keverték és tollal applikálták a szert (Kinsley 1893) (ábra 8). Sajnálatos módon ezen készítmények egy része toxikus volt az emberek számára is, akik a szerek által véletlenül (vagy szándékosan) halálos mérgezést szenvedtek el.

A pyrethrum, mely szárított krizantémfajta virágokból készül, egy sokkal biztonságosabb anyag ágyi poloskák kezelésére melyet már az 1800-as évek közepe óta alkalmaztak. Egy korai márkája Persian Insect Powder-ként (Perzsa Rovar Por) vált ismertté, mivel a rovarirtó hatását Iránban fedezték fel. Sok korai permet és púder tartalmazott pyrethrumot (morzsika kivonatot). A háborúk alatt amikor a pyrethrum készletek kifogyóban voltak, más alternatívák kerültek bevetésre, mint a rotenon, fenol, krezol, naftalin és Lethane 384, egy organikus tiocianát ami a peték ellen volt hatásos (Hockenyos 1940a, Doner and Thomssen 1943, Mallis 1945). A kerozin, a terpentin, a benzén és a benzin szintén elterjedt használatú volt, csakúgy, mint az alkohol mellyel ma is permetezik az ágyi poloskát. Az efféle szerek hatása viszont nem tartott sokáig, ritka esetnek számított, ha egy napnál tovább maradtak meg. Mivel ezeknek az anyagoknak nincsen maradandó hatása és nem hatnak a petékre, a kezelésnek nagyon mélyrehatónak kellett lennie, hogy közvetlenül elérje a rovarokat. Többszörös kezelésre volt szükség heteken belül, hogy az újonnan kikelő poloskák is megsemmisüljenek. A kezeléseket mindaddig folytatták amíg nem maradt nyoma a kártevőnek.  Az alaposság egy folyton ismételt fogalom a kártevőirtók között. Hockenyos (1940a) szerint:

„Az irtásban a legfontosabb faktort a kezelőszemélyzet kompetenciája és ügyessége képviseli. Az alaposság kulcsfontosságú és csak a tapasztalat mutatja meg egy kártevőirtónak, hol és hogyan találjon meg minden lehetséges rejtekhelyet. A legtöbb kezelő teljesen szétszedi az ágyat egészen a csavarokig. A szekrényfiókok és polcok is kikerülnek a helyükről. A szőnyegeket fel kell csavarni és a képeket le kell venni a falakról. Az állólámpákat is meg kell fordítani. A díszléceket fel kell feszíteni és a könyvek lapjai között is keresni kell a betolakodót. Az a kezelő, aki végigmegy ezeken a lépéseken, előbb utóbb kialakítja saját rutinját, amely idővel természetessé válik.”

Hockenyos, (1940.)

Mallis (1945) ennél tömörebben fogalmazta meg tanácsát: „Az amatőr irtási kísérletek általában amatőr eredményhez vezetnek.” Mely tanácsot a kártevőirtás ma is helyesnek vél.

A kezdetleges irtószerek reklámjai többségben szórakoztatóak voltak, a „főzetek” nevei (pl. „Bed Bug Poison [Ágyi poloska méreg], Bed Bug Killer [Ágyi poloska ölő], Bed Bug Murderer [Ágyi poloska gyilkos]) mind a hatékonyság érzését próbálták kelteni a vevőkben (ábra 9). A múltbéli szakértők viszont sokszor figyelmeztettek, hogy ne fektessünk túl nagy bizalmat ezen termékekbe:

„Badarság túlzottan bízni a számos készítményben, mely ágyi poloska ellenszereként hirdeti magát. A szerek hatékonysága kifogásolható, tekintve, hogy a bennük található vegyi anyagok csak közvetlen érintkezés útján tudják kifejteni hatásukat. Ez kimondottan nehéz feladat, ami belátható, ha figyelembe vesszük az ágyi poloska rejtőzködő képességét…” (Hunter 1938).

A kártevőirtók és a tágabb közösség is jól teszi, ha megfogadja eme tanácsot, tekintve, hogy a legtöbb kereskedelmi poloskairtó szernek nincsen hosszan tartó hatása a fertőzésekkel szemben.

Ahogy azt el tudják képzelni, a legtöbb korai irtószer büdös volt. Így a hotelek, színházak, buszok és a háziasszonyok számára illatanyagokkal látták el az irtószereket. Az olcsóbb és bűzösebb készítményeket baromfiólak, börtönök, kunyhók és egyéb ingyenes közhasznú intézmények kezelésére használták (Doner and Thomssen 1943). Mivel a petróleum alapú készítmények javarészt gyúlékonyak is voltak, több esetben is kigyulladtak az előzőleg kezelt házak, miután túl hamar gyújtott valaki gyufát.

„Esetenként lehetséges egy gyengébb fertőzés kiirtása, ha az ágyat és egyéb érintett területeket alaposan átitatják jó minőségű benzinnel.”

Hosszan tartó hatás hiányában ezen készítmények legfőképp enyhe fertőzésekkel szemben bizonyultak hatásosnak, melyeket hamar felfedeztek. A permetezés nehézkes és rossz hatásfokú volt olyan esetekben, ahol a fertőzés már nemcsak az ágyakat érintette, hanem nehezen elérhető helyekre is beköltözött. Ilyenkor a gázosítást javasolták (még a DDT felfedezése előtt).

Gázosító szerek

A korai gázosítás, avagy füstölés, sokszor kén égetését takarta, amit néha „tüzes kénkő” módszernek is neveztek. A kén elégetésekor kén-dioxid és kis mennyiségben kén-trioxid keletkezik. Egy (kis) üstnyi vagy tányérnyi kénport helyeztek a szoba közepébe, amit egy nagyobb üsttel vagy lábassal fedtek le, hogy az olvadék ne fröcsögjön szét, ezzel tüzet okozva. (Hockenyos 1940). Egy teáskanálnyi alkohol elősegítette a kénport teljes elégését. Előre legyártott „kéngyertyák” is kaphatóak voltak, ám ezek több pénzbe kerültek.

5. ábra - Sokszor kénport alkalmaztak gázosító szerként. A készen kapható kanócos „gyertya“ egy kényelmes megoldást jelentett a vevőnek.

5. ábra – Sokszor kénport alkalmaztak gázosító szerként. A készen kapható kanócos „gyertya“ egy kényelmes megoldást jelentett a vevőnek.

A fakulásra vagy korrózióra hajlamos fém tárgyakat eltávolították a gázosítandó területről, vagy zsírral, esetleg vazelinnal kenték be azokat. A kéngőzök kifehérítették a tapétákat és szöveteket és behatoltak azok mögé, különösen nedvesség jelenlétében. Az ablakoknál és ajtóknál található réseket régi, nedves újságpapírral tömték ki, annak érdekében, hogy a gőzök ne szökjenek ki azokon. A kandallókat és kéményeket vászonzsákokkal vagy takarókkal fedték be, miközben a kulcslyukakat rongyokkal tömítették (Herrick 1914, Matheson 1950). Az eljárás olcsó volt és egyszerű, egyedül a házban található tárgyak esetleges rongálódása, valamint a bűz szóltak a módszer ellen, így előszeretettel alkalmazták laikusok és szakértők egyaránt. A kéngőz az ágyi poloska minden formájára halálos volt, beleértve a petéket is, ám a gőz kevésbé volt penetráns, mint néhány alternatívája így néha meg kellett ismételni a gázosítást.

A huszadik század első felében a hidrogén-cianid (HCN, cianid) gáz szerepelt az ágyi poloskák ellenszerei közül az első helyen.  A cianidos gázosítás nagyon hatékony volt viszont költségesebb és veszélyesebb is mint az eddig említett módszerek. Modern-kori kifüstölésekhez hasonlóan az egész épületet ki kellett üríteni (melyet a kéngőzök esetében nem kellett). A kockázat miatt a cianidos gázosítást leginkább szakértők végezték, ám voltak kivételek. Az 1920-as és 30-as évek alatt az amerikai agrikulturális kísérleti állomások többször is adtak ki útmutatókat cianidos gázosításhoz (Flint 1922, Strand 1924). Néhányan a helyi gyógyszertárasokhoz fordultak tanácsért és alapanyagért. Meglehetősen rizikós vállalkozás volt az ilyen, ugyanis a hidrogén-cianid gáz belégzése másodpercek alatt ájuláshoz és percek alatt halálhoz vezet („A hidrogén-cianid egy színtelen és meglehetősen kellemes illatú gáz mely a barackmagra emlékezetet” [McDanel 1935]). Sokan megsérültek vagy meghaltak azok közül, akik megfelelő szakképzettség és védőfelszerelés hiányában próbáltak meg bánni az anyaggal. Még a szakemberek körében is sokan hibáztak, miközben a hatékony ámde halálos cianiddal dolgoztak.

Sokféle hidrogén-cianid készítmény volt kapható, köztük Zyklon B pelletek és por is, melyet a holokauszt idején vetettek be a gázkamrákban. A kártevőirtó cégek a diszkoidokat tartották a gázosítás legegyszerűbb módjának, így ezek a folyékony HCN-nel átitatott rostos abszorbens korongok terjedtek el leginkább köztük. A diszkoszok egy hermetikusan lezárt fém tartóban voltak (konzervben), melyet egy egyedi konzervnyitóval nyitottak ki (Mallis 1945) (ábra 11). A konzervből kijutva a folyékony anyag gyorsan elillant, mérgező gázzá alakulva, így a gázmaszk használata elkerülhetetlen volt. A kezelők általában csapatban dolgoztak. Amíg az egyik a konzerveket nyitotta, a másik elhelyezte a korongokat különböző kartonokra, újságpapírra és dróthálókra:

„A kezelő és asszisztense (mindketten gázmaszkot viselve) nekilát az épület elgázosításának, kezdve a kijárattól legtávolabbi konzervekkel és a kijárat irányában haladva. Az egyikőjük kinyitja a tartókat, a másik pedig követi őt és elhelyezi a korongokat. Haladjanak egy ütemben, hogy a nyitó ember ne előzze meg rakodó társát. A kezelők soha ne menjenek vissza a gáz irányába, még akkor se, ha gázmaszkot viselnek

American Cyanamid & Chemical Corp., (1938.)

A gázosítás után különös figyelmet kellett fordítani az épület szellőztetésére. Minden nyílászárót legalább 24 órán át nyitva kellett hagyni, és még fontosabb volt, hogy minden párnát, takarót, matracot és ruhát, szőnyeget alaposan kirázzanak, kiporoljanak, kiszellőztessenek (Mallis 1945).

Hidrogén-cianidot másképp is elő lehetett állítani pl.: Kalcium-cianidot szórtak papírcsíkokra és a padlóra vagy víz, kénsav és nátrium-cianid granulátumot kevertek össze virágcserepekben. Ezeknek a módszereknek megvoltak a maguk hátrányai és általánosságban komplikáltabbak voltak a diszkoidoknál.

A veszélyek és hátrányok ellenére (mint pl. teljes épület kiürítésének szükségessége), sokáig maradt a HCN gázosítás a súlyos ágyi poloska fertőzések leghatásosabb ellenszere. A vasúti vagonokat és a hajókat is elgázosították, gázkamrákat és gázosított költöztető furgonokat használtak bútorok és egyéb tulajdonok felszabadítására. Ez mind megváltozott a II. Világháború kezdetekor, amikor elérhetővé vált egy új hatásos permetezőszer: a DDT.

DDT: A DDT kutatása és kifejlesztése, mint ágyi poloska elleni fegyver, egy legendás történet. Diklór-difenil-triklóretán (DDT). Eredetileg 1874-ben szintetizálta egy ifjú német kémikus, aki a diplomamunkáján dolgozott, ám a vegyület nem tett szert hírnévre egészen 1939-ig amíg Paul Muller, svájci kutató, fel nem fedezte rendkívüli rovarirtó hatását a Geigy Company-val együtt (Muller Nobel-díjat kapott felfedezéséért 1948-ban). A kezdeti gyártási mennyiség felől kizárólagosan az amerikai War Production Board (Hadi termelési bizottság) rendelkezett, hogy megóvja csapatait a betegségeket terjesztő tetvektől, bolháktól és szúnyogoktól.

7. ábra - 1945-ben a gyártók elkezdték hirdetni a DDT-t civil felhasználásra beleértve a poloskaírtást

7. ábra – 1945-ben a gyártók elkezdték hirdetni a DDT-t civil felhasználásra beleértve a poloskaírtást

1942-ben megvizsgálták a DDT hatékonyságát az ágyi poloskákkal szemben is, annak reményében, hogy hatékonyabb és gazdaságosabb szernek bizonyul a laktanyák tisztítására. Az USDA Bureau of Entomology (Amerikai Entomológiai Hivatal) vizsgálata során született eredmények fenomenálisak voltak és a DDT-t kikiáltották az „ágyi poloskák elleni tökéletes megoldás” -nak. (Bureau of Entomology 1945). 1945 végére a vegyi gyárak a lakosságnak is meghirdették a DDT-t, mint új fegyvert az ágyi poloskák elleni háborúban (ábra 12).

A DDT-t a hosszan tartó hatása tette különlegessé. Többé nem kellett az irtószernek közvetlenül elérnie a kártevőt, ahogy a korábbi szereknél szükséges volt. A bujkáló egyedeket és a petékből kikelő nimfákat már nem kellett azonnal elkapni, ugyanis azok elpusztultak amint előzőleg kezelt területre kerültek. Amíg sok kutatás 6 hónapos utóhatásról számolt be, (Madden et al. 1944, 1945) Mallis (1945) három évvel korábban kezelt tapéta darabokon továbbra is észlelte a vegyszer hatását, így megszüntetve a folyamatos újra-permetezés szükségét. További kutatások azt fedték fel, hogy a DDT-nek nincsen űző hatása, mint a pyrethrumnak és más anyagoknak, így nem kényszerítette az ágyi poloskákat, hogy szétszóródjanak a helyiségben, vagy esetleg más épületbe vonuljanak át.

8. ábra - Ágyi poloskák DDT-s kezelése során ajánlott az egész ágy, beleértve a matrac alsó és felső oldalának alapos kezelése (USDA 1953)

8. ábra – Ágyi poloskák DDT-s kezelése során ajánlott az egész ágy, beleértve a matrac alsó és felső oldalának alapos kezelése (USDA 1953)

Az 5%-os olaj bázisú DDT permet (amit általában dezodorált kerozinnal kevertek) vagy a 10%-os por olyan hatékony volt, hogy csupán az ágy megfelelően alapos kezelésével felszabadítható volt egy egész szoba, mivel a poloskáknak előbb-utóbb oda kellett menniük táplálkozni (Stenburg 1947). A gyakorlatban minden fertőzött helyiséget kezeltek, így gyorsítva az eljárást. Ajánlott volt az egész ágy, beleértve a matrac mindkét oldalát, a párnák, rugók és az ágykeret alapos kezelése. (Bureau of Entomology 1945, USDA 1953) (ábra 13). Egy kezelés általában elegendő volt, a korábbi ismétléseket kívánó szerekkel ellentétben (és a mai tapasztalatokkal szemben).

Érdekesség továbbá, hogy nem volt szükséges szétválogatni és kimosni a ruházatot és ágyneműt. Ez nagyban eltér napjaink módszereitől melyek erősen támaszkodnak eme preventív módszerekre.

Akkoriban az embereknek kevesebb tárgyuk, bútoruk, apróságuk, csecsebecséjük volt, mint manapság, így a tulajdonok irtószerrel való beszennyezése sem jelentett akkora gondot.

Az ágyi poloskák hanyatlásához az is hozzájárult, hogy a DDT relatív olcsó volt és bárki beszerezhette, használhatta. Különböző kiszerelésekben és applikációs módszerekben volt kapható a legtöbb gyógyszertárban, háztartási boltban, vegyeskereskedésben (USDA 1953). A gázosító szerekkel ellentétben a DDT-vel egy hétköznapi ember is ugyanolyan sikereket tudott elérni, mint egy szakértő. Néhány unciányi permetanyag vagy por elegendő volt egy hagyományos méretű ágy kezeléséhez, ami így megelőzte a visszafertőzést is. Könnyebb alkalmazhatóság érdekében DDT “bombákat” is árultak (ugyanazokat, mint amit a hadsereg is használt). Ezáltal a rovarirtó szer bekerült a festékrétegekbe és a tapétába. A civil szféra teljes körű DDT felhasználása olyan csapást mért az ágyi poloska populációjára, hogy 5 évvel később nehézségekbe botlott az, aki ágyi poloska kolóniákat keresett kutatási céljaihoz (J.V. Osmun, személyes kommunikáció).

Rezisztencia

Miközben tűnt el az ágyi poloska, olyan jelentések láttak napvilágot melyek DDT-rezisztens ágyi poloska kolóniákról számoltak be. Az első kudarcokról Pearl Harborban beszéltek 1947-ben, csupán néhány évvel a DDT termék első használata után (Johnson and Hill 1948). A következő 10 évben máshonnan is érkeztek jelentések melyek alátámasztották a DDT rezisztens populációk létezését, ezek legfőképp a világ trópusi éghajlatai felől érkeztek (Busvine 1958). A malária fertőzéssel kapcsolatos beltéri DDT permetezések valószínűleg nagy szerepet játszhattak a rezisztencia kialakulásában (Rafatjah 1971). Miközben az ágyi poloska világszerte tűnt el a felszínről, Busvine (1976) óvatosan figyelmeztetett az önelégültség ellen:

„Miután megjelent a DDT az ágyi poloskák csupán apró gonddá váltak…Mégis itt fenyeget a feltámadás veszélye. Sok meleg éghajlatú országban, a poloskák szinte teljes szintű immunitásra tettek szert a DDT-vel szemben. Ha ezek a rezisztens ágyi poloskák egy beutazó bőröndjében eljutnának egy megtisztított területre, azok könnyen elszaporodnának és súlyos problémát jelentenének. „

A DDT rezisztenciát bizonyító feljegyzések sokasodásával az ’50-es évek közepére a National Pest Control Association a malathion-t kezdte ajánlott irtószerként hirdetni. Az 1%-os permet hatásosnak bizonyult, ha azzal alaposan lekezelték a matracot, ágykeretet, ágyrácsot és azok réseit, repedéseit. A kellemetlen szag csökkentésére szellőztetést és illatosító szereket ajánlottak. Az 1950 és 1970 között esetenként előforduló fertőzések kezelésére használtak még: diazinont, lindane-t, chlordane-t és diklórfoszt. A kezelés a matracok alapos átitatásából és azok kiszellőztetéséből állt. Akárcsak a DDT-vel, az egyszeri kezelés elegendő volt, feltéve, hogy kellően alapos volt a munka.

Bár az organofoszfát és karbamát alapú rovarirtószereket már nem lehet forgalmazni az egyesült államokban, kezdeti kutatási eredmények azt sugallják, hogy némely vegyületek (pl. klórpirofosz, propoxur) még mindig nagy hatékonysággal bírnak (A. Romero, K.F. Haynes, M.F. Potter, nem publikált adatok). Azon országokban, ahol ezek a szerek még bevethetőek, az ágyi poloska irtása nem jelent nagyobb gondot a hangya, termesz vagy csótányirtásnál (Potter et al. 2010).

Ettől eltekintve, a történelem többször megmutatta, hogy az ágyi poloska rövid idő alatt képes rezisztenciát kialakítani vegyszerek ellen. A pyrethroidokkal szembeni elterjedt rezisztenciát nemrégiben erősítették meg az egyesült államokban (Romero et al. 2007, Zhu et al. 2006, Kilpinen et al. 2008). Ami különös aggodalomra ad okot, az az alternatív irtószerek hiánya és hogy mi történhet, ha vegyszerek egész családjait vonják ki forgalomból, miközben a kártevő újra elszaporodik.

Egyéb irtási módszerek

A rovarirtó vegyszerek voltak mindig is az ágyi poloska kezelés elsődleges eszköze. Ám akadnak más eredetű módszerek is, melyek közül többet is újra fel kellene venni a köztudatba.

Poloskával szemben ellenálló konstrukciók: Évszázadok óta módosulnak az ágyak és épületek, hogy kevésbé kedvezzenek az ágyi poloskának. A 16. és 17. században a matracokat szalmával bélelték melyeket aztán egy kötelekből font hálóra tettek, amit rendszeres időközönként meg kellett feszíteni egy fa tekerő segítségével. Ha az ágyi poloskák léte már elviselhetetlenné vált, a szalma bélést elégették és újat tömtek a helyére. Az ágy a gazdagok státuszszimbóluma volt annak idején. A 14. és 18. század között sokszor díszesen faragott faelemekből álltak, ami számtalan ideális búvóhelyet adott a poloskák számára. Sokszor függönyök is tartoztak az ágyhoz, hogy kívül tartsák a port és a huzatot. Épp az ágyi poloskák miatt ellenezték a kártevőirtók az ilyen szerkezetek létét: „Különösen az ágyak…melyeknek minél egyszerűbbnek kell lenniük, mentesnek mindenfajta fától. Kihúzhatónak is kell lennie, hogy a falakhoz és a padlózathoz jobban hozzáférhessünk, ha ki kell takarítani a kártevőt.”

Southall, (1730.)

A 18. század közepére a fából készült ágyakat felváltották az öntött vaságyak, melyek kevésbé imponáltak a poloskáknak és egyszerűbben szét lehetett őket szedni tisztítás és ellenőrzés céljából. A vasból készült ágyak további előnye volt, hogy a fával ellentétben nem volt érzékeny alkoholos, kerozinos kezelésre, sőt fel is lehetett gyújtani. A 18. századi pamut ágyneműk megjelenése is előnyös volt az irtás számára, ugyanis az anyagot ki lehetett forralni, így a rovar megdöglött, de az anyag ép maradt (Wright 1962). A matracokat is áttervezték, kevesebb gombot, hajlatot és rést tartalmaztak.

A poloskát távol tartó tervezés és konstrukció más területeken is ajánlott volt. Réseket és repedéseket gyakran szappannal, gittel vagy más tömítőanyaggal kentek ki. Az 1930-as és ’40-es években épült kórházak ablakai mind fémkeretesek voltak, kevés fa elemmel. A padlózat cement vagy egyéb kemény anyagból készült, nem voltak falapok. A falakat simára kenték, nem használtak könnyen leváló tapétát (Egészségügyi Minisztérium 1934, Hartnack 1939). Az efféle óvintézkedéseket manapság már nem alkalmazzák, helyette az esztétika és a kényelem léptek előtérbe.

Egy modern kori hálószoba a legjobb bizonyíték arra, hogy milyen rég is volt az, mikor az ágyi poloska még első számú szempont volt az ember szemében. Lehetséges, hogy a magas kockázatú intézményeknek, mint pl. hoteleknek, kórházaknak, kollégiumoknak, hamarosan újra kell gondolnia, hogyan rendezik be a helyiségeiket, annak érdekében, hogy azok kevésbé legyenek fogékonyak egy poloska fertőzésre.

9. ábra - Az ágyi poloska fontos befolyásolója volt a modern-kori ágy kialakulásának. Napjaink kényelem-orientált ágyai ismét remek otthont adhatnak neki.

9. ábra – Az ágyi poloska fontos befolyásolója volt a modern-kori ágy kialakulásának. Napjaink kényelem-orientált ágyai ismét remek otthont adhatnak neki.

Csapdák

Régóta használatosak a csapdák ágyi poloskák összegyűjtésére és eltávolítására. Évszázadokon át vizes, olajos, esetleg kerozinos tálakba, üstökbe helyezték az ágy lábait, hogy így akadályozzák meg a rovarcsípéseket. Manapság is kaphatóak ezen az elven működő termékek (ClimbUp ® Insect Interceptor, Susan McKnight stb.) melyek célja a rovar távoltartása és meglévő fertőzések felfedése. Az 1700-as évek alatt a parasztok egyszerű fadeszkákat használtak melyekbe rengeteg lyukat ütöttek. A matrac alá helyezve a poloska megbújt benne, majd következő reggel kivették a csapdát és elpusztították a benne rejtőzködő kártevőket. Egy másfajta csapda volt egy nemezdarab melyet fához erősítettek (Busvine 1976). Kacifántosabb és nagyobb csapdákat készítettek vesszőből a 19. századi kosárfonók:

„A szerkezetet az ágytámla és az ágytartó közé helyezik…lakomájuk után a kis vérszívók a vesszők között telepszenek meg. A szolgáló reggel kiviszi a csapdát, kirázza, majd agyontapossa az áldozatokat”

Wrigth, (1962.)

Balkáni és délkelet-európai országokban babérlevelet használtak csapda gyanánt. A leveleket szétszórták a fertőzött szoba padlóján, majd a következő reggel összeszedték őket és elégették azokat (Bogdandy 1927). Vizsgálatok felfedték, hogy a babérlevél nem vonzotta a poloskákat, azok csupán fennakadtak a leveleken található apró kampókon (trichomákon) miközben átmentek rajtuk éjjel (Richardson 1944). Ragadós csapdákat, kétoldali ragszalagokat és más tapadós csapdákat mai modern formában is lehet kapni, ám hatékonyságuk csekély.

Halálos hőmérséklet: Az ágyi poloskák gyengesége a megemelkedett hőmérséklet. A hő évszázadok óta fegyvernek számít a poloskák ellen. Forró vízzel öntötték át az ágy réseit és így a bennük található kártevőket. Gyertyákat is alkalmaztak, ahogy arra a néhai kártevő kezelő H.L. Katz is emlékszik:

„A rövidtávú memóriám ugyan kihagy, de az égetett ágyi poloskák szagára a mai napig tisztán emlékszem. Az ágy rugóit gyertyaláng fölé tartottuk, mikor még legény voltam az 1920-as években. A rugók égetését még anyámtól tanultam, aki Oroszországban élt a századforduló idején. Az ágy lábai alá olajjal teli kupakokat tettünk. (H.L. Katz személyes kommunikáció).

Mások, mint pl. a Hadsereg, drasztikusabb módon oldották meg problémájukat: „Ha lángszóróval kiégetjük a fém ágykeretet, az elég hatékony”

Hadügyminisztérium, (1940.)

C.L. Fewell szabadalmaztatta 1873-ban az első gőzölő készüléket, melyet ágyi poloska irtásra használtak. Kinézetét tekintve egy teáskannára hasonlított, aminek az alján volt egy parázstartály. „Ami az eszköz használatára vonatkozik: a bútorok rései és a falak mentén kell mozgatni, így miközben a készülék csőrén kilép a gőzsugár, az behatol a kártevő rejtekhelyére és azonnali pusztulását okozza annak.” (Fewell 1873) Napjainkban elektromos készülékeket használnak az kártevőirtó iparágban.

A korai 1900-as évekbeli gabonatárolók és malmok irtási módszereiből adaptáltak egy átfogóbb megoldást. Egy „Eradication of the Bedbug by Superheating” azaz „Az ágyi poloska kiirtása túlfűtéssel” című cikkben kanadai kutatók azt írták le, hogy hogyan lehet megtisztítani egy 2 emeletes épületet nyári melegben a kazánok és kályhák segítségével 160 F°-es (~70°C) hőmérsékletet elérve (Ross 1916). Hasonló sikerekről számoltak be egy 350 szobás Mississippi-i kollégium esetében, ahol gőzt alkalmaztak (Haned and Allen, 1925).

Ebben az esetben a maximális hőmérséklet 40 és 50 °C között mozgott, néhány napos fűtési időn keresztül. A cikk szerzői arra a következtetésre jutottak, hogy magas elhalálozási rátát érhetnek el már 40°C-on is, ha a hőmérsékletet 2 napon át magasan tartották, és néhány órára 50°C-ra emelték. A Kártevő Kezelési Kézikönyv első kiadásában (Mallis 1945), a szerző beszámolt a „szuper-hőmérséklet” hatékonyságáról egy állatkísérleti laboratórium példáján keresztül. Megjegyezte, hogy nyolc órányi fűtés után „az elhalálozás annyira magas szintű volt, hogy a padlót egy rovarokból álló szőnyeg borította be, és egy enyhe szellő is ágyi poloska tetemeket sepert minden tárgyra.”

A termális irtás iránti érdeklődés teljes mértékben megszűnt miután piacra került a DDT. Az alternatív kezelési módszerek és vegyszeres megoldások hiányát tükrözi az a tény is, hogy manapság ismét alkalmazzák ezen technikákat. (Potter et al. 2008)

Pereskedés

Az ágyi poloskák miatti kártérítés követelése legfőképp modern-kori ügy, ám akadnak korábbi esetek is. Az ágyi poloska csípései már egy évszázaddal ezelőtt peres eljárások kiváltó okai voltak. 1895-ben Chicago-ban egy ítélőszék úgy döntött: „Senki fia nem köteles olyan lakásért fizetni, melyet ágyi poloskák fertőztek meg.” A média ezen döntésből kiindulva azt közölte: „ha ez az ítélet jogerős marad, Chicago nagy részének nem kell többé lakbért fizetnie.” Egy másik tárgyaláson, ahol egy hotel került vád alá (Bly vs. Sears), az ítélőszék úgy döntött, hogy a felperesnek nem jár kártérítés az ágyi poloskák jelenléte miatt, hiszen tudnia kellett előre, hogy a szálloda poloskás (Daily Iowa State 1902). Vasúti társaságok is sokszor kerültek az alperes helyzetébe. 1913-ban egy Milwaukee-i üzletember $10.000-ra (ami akkoriban nagy összegnek számított) perelte a St.Paul vasúti társaságot, azt állítva, hogy az ágyi poloska csípésektől annyira megbetegedett, hogy nem tudott üzleti útjaira elmenni. Mikor a férfi hazatért, a vonatról már felkötött karral lépett le.

A múlt a jelenkorban

A történelem megmutatta, hogy mire számíthatunk az ágyi poloskák ismételt feltűnésével, és az előjelzések nem túl fényesek. A teljes társadalmat érinteni fogja, mivel a fertőzések újra felütik a fejüket mindenhol, ahol azt a múltban is tették. Otthonok és szállodák mellett színházak, irodák, üzletek, könyvtárak, óvodák, tűzoltó és rendőrőrsök, mentőautók, költöztető furgonok és ravatalozók is érintettek már (Potter et al. 2010). Kisvárosok és községek, melyek eddig mentesek voltak a fertőzéstől, egyre gyakrabban látják ismét az ágyi poloskákat, akárcsak a metropoliszok.

A 21. századi ágyi poloska azért is annyira aggasztó, mert ismeretlen vizekre evezünk általuk. Újabb kihívások és nehézségek lesznek majd irtásuk során: a lokális és globális költözések nagy száma, a felhalmozott vagyon és tulajdonok, melyek sokasága kiváló búvóhelyeket ad a poloskának, gyengébb hatékonyságú irtószerek házi és szakmai felhasználásra egyaránt, a gázosítás jogi korlátozásai, nagyobb ellenállás a rovarirtó szerekkel szemben és az anyagi kárpótlásra való igény mind megnehezítik az ágyi poloska terjedésének megakadályozását

10. ábra - A modern ágyi poloska irtás sokban hasonlít a 40-es években

10. ábra – A modern ágyi poloska irtás sokban hasonlít a 40-es években

Az alapvető igazságok viszont még ma is ugyanazok. Az ágyi poloska irtása kemény és fáradtságos munka, a köztudat nevelését igényli és folyamatos őrködést kíván, annak érdekében, hogy a fertőzéseket már korai státuszukban megállítsuk.

Irodalmi jegyzék

  • Aldrovandi, U. 1603. DeAnimalibus Insecus. Bologna.
  • American Cyanamid & Chemical Corp. 1938. Zyklon discoids fumigation
  • manual.
  • Blair, T.S. 1911. Public hygiene, vol. 2. The Gorham Press, Boston.
  • Boase, C.J. 2001. Bedbugs-back from the brink. Pestic. Outlook. 12:159-
  • 162.
  • Boase, C.L., G. Small, and R. Naylor. 2006. Interim report on insecticide
  • susceptibility status of UK bed bugs. Prof. Pest Controller. Summer,
  • 6-7.
  • Bogdandy, S. 1927. Ausrottung von bettwanzen mit bohnenblattern.
  • Naturwissenschaften 15(22): 474.
  • Buckley, C. 2010. Legislature passes bed bug-notification law. The New York
  • Times, 24 june 2010. (http://www.nytimes.comj2010j06j25jnyregionj
  • 25bedbugs.html? J=2&scp=l&sq=N ew%20York%20State%20Legisiatu
  • re%20and%20bedbugs&st=cse). [accessed 11 November 2010]
  • Bureau of Entomology. 1945. Suggestions regarding the use of DDT by
  • civilians. Pests. 12(10): 24-26.
  • Busvine, J.R. 1958. Insecticide-resistance in bed-bugs. Bull. Wid. Hlth.
  • Org. 19, 1041-1052.
  • Busvine, J.R. 1976. Insects, hygiene and history. The Athlone Press. University
  • of London. London, U.K.
  • Cowan, F. 1865. Curious facts in the history of insects. j.B. Lippincott &
  • Co. Philadelphia, PA.
  • Daily Iowa State Press. 1902. Bedbugs no cause for damage. vol. 4, no.
  • 85, jan. 201902.
  • Doner, M.H., and E.G. Thomssen. 1943. Bedbugs …and their practical
  • control. Pests. 11(7): 15-19.
  • Doggett, S. L., M.I. Geary, and R.C. Russell. 2004. The resurgence of bed
  • bugs in Australia: with notes on their ecology and control. Environ.
  • Health 4: 30-38.
  • Encyclopedia of Spices. 2010. Coriander (Coriandrum sativum L.)
  • (http:f jwww.theepicentre.comjSpicesjcoriander.html) [accessed 10
  • November 2010]
  • Fewell, C.L. inventor; 1873 Jun 3. Improvement in bed-bug extermintors.
  • U.S. patent 139.562.
  • Flint, W.P.1922. The control of household insects. Univ.lllinois Agric. Exp.
  • Stn. Circ. 257, Urbana, IL.
  • Guyton, T.L. 1926. Insect pests of the household. Pennsylvania Dept. of
  • Agric. Bull. No. 432, Harrisburg, PA.
  • Harned, R.W:, and H.W. Allen. 1925. Controlling bedbugs in steam-heated
  • rooms. j. Econ. Entomol. 18: 320-330.
  • Hartnack, H. 1939. 202 Common Household Pests of North America.
  • Hartnack Publishing Co., Chicago, IL.
  • Harvey, WM. C., and H. Hill. 1941. Insect pests.
  • Chemical Publishing Company, Inc. Brooklyn, N.Y.
  • Herrick, G.W. 1914. Insects injurious to the
  • household and annoying to man. The MacMillan
  • Company. New York.
  • Hockenyos, G.L. 1940a. Bedbug spraying. Pests.
  • 8(5): 12-16.
  • Hockenyos, G.L. 1940b. Sulfur dioxide fumigations.
  • Pests. 8(11): 23-25.
  • Hunter, L. 1938. Domestic pests: What they are
  • and how to remove them. john Bale, Sons & Curnow,
  • Ltd. London.
  • Johnson, C.G. 1942. The ecology of the bed-bug,
  • Cimex lectularius L. in Britain. j. Hyg. 41 (4): 345-
  • 361.
  • Potter, M.F., A. Romero and K.F. Haynes. 2008. Battling bed bugs in the
  • USA. pp. 401-406. In W.H. Robinson and D. Bajomi (eds.). Proceedings
  • Sixth International Conference on Urban Pests, 13-16 July 2008, Budapest,
  • Hungary. OOK-Press Kft,. Veszprem, Hungary.
  • Potter, M.F., A. Romero, K.F. Haynes and T. Jarzynka. 2008. Bed bugs,
  • heat and hotel rooms. Pest Control Technol. 36(10): 106, 108, 109, 112,
  • 114,116,118,120-21.
  • Potter, M.F., B. Rosenberg, and M. Henriksen. 2010. Bugs without
  • borders: defining the global bed bug resurgence. Pestworld. Sept.fOct.
  • 8-20.
  • Rafatjah, H.1971. The problem of resurgent bed-bug infestation in malaria
  • eradication programmes. J. Trop. Med. Hyg. 74: 53-56.
  • Reinhardt, K., and M.T. Siva-Jothy. 2007. Biology ofthe bed bugs (Cimicidae).
  • Annu. Rev. Entomol. 52: 351-374.
  • Richardson, H.H. 1944. The action of bean leaves against the bedbug.
  • Pests. 12: 1944.
  • Riley, WA. and O.A. Johanssen.1938. Medical Entomology. McGraw-HilI,
  • New York, N.Y.
  • Romero, A., M.F. Potter, D.A. Potter and K.F. Haynes. 2007. Insecticide
  • resistance in the bed bug: a factor in the pest’s sudden resurgence? J.
  • Med. Entomol. 44(2): 175-178.
  • Ross, 1916. Eradication of the bedbug by superheating. Canad. Entomol.
  • 48:74-76.
  • Sailer, R. 1952. The bedbug: an old bedfellow that’s stilI with us. Pest
  • Control. 20(10): 22-24, 70, 72.
  • Southall, J. 1730. A treatise on buggs. J. Roberts, London.
  • Steelman, D.C., A.1. Szalanski, R. Trout, J.A.McKern, C. Solorzano, and
  • J.W. Austin. 2008. Susceptibility of the bed bug Cimex lectularius L.
  • (Heteroptera: Cimicidae) collected in poultry production facilities to
  • selected insecticides. J. Agric. Urban Entomol. 25(1): 41-51.
  • Stenburg, R.1. 1947. The techniques of application and the control of
  • roaches and bedbugs with DDT. Pests. 15(8): 16-22.
  • Strand, A.1. 1924. Cyanide for bedbugs. Univ. Montana Agric. Exp. Stn.
  • Circ. 123, Bozeman, MT.
  • The Geigy Company. 1944. DDT “Now it can be told.” Pests. 12(7): 8-10.
  • Johnson, M.S., and A.J. Hill 1948. Partial resistance
  • of a strain of bedbugs to DDT residual. Med.
  • News Letter 12(1): 26-28.
  • Kemper, H.1936. Die Bettwanze und ihre Bekampfungo
  • Hyg. Zool. 4: 1-107.
  • Kilpinen, 0., K-M Vagn Jensen, and M. Kristensen.
  1. Bed bug problems in Denmark,
  • with a European perspective. pp. 395-399. In W.H.
  • Robinson and D. Bajomi (eds.). Proceedings Sixth International Conference
  • on Urban Pests, 13-16 july 2008, Budapest, Hungary. OOK-Press
  • Kft,. Veszprem, Hungary.
  • Kinsley, C. 1893. The circle of useful knowledge: for farmers, mechanics,
  • merchants, surveyors, housekeepers, professional men, etc. Kinsley
  • Publishing, Clinton, Iowa.
  • Madden, A.H., A.W: Lindquist and E.F. Knipling. 1944. DDT as a residual
  • spray for the control of bedbugs. 37(1): 127-128.
  • Mallis, A. 1945. Handbook of pest control, 1st ed. Mac Nair-Dorland
  • Company, New York.
  • Mallis, A. 1954. Handbook of pest control, 2nd ed. Mac Nair-Dorland
  • Company, New York.
  • Madden, A.H., A.W. Lindquist, and E.F. Knipling. 1944. DDT as a residual
  • spray for the control of bedbugs. j. Econ. Entomol. 37(1): 127-128.
  • Madden, A.H., A.W. Lindquist, and E.F. Knipling. 1945. DDT and other
  • insecticides as residual-type treatments to kill bedbugs. j. Econ. Entomol.
  • 38(2): 265-271.
  • Markkula, M., and K Thttanen. 1970. Prevalence of bed bugs, cockroaches
  • and human fleas in Finland. Ann. Ent. Fenn. 36(2): 99-107.
  • Marlatt, C.L. 1896. The bed bug and cone-nose. pp. 32-42. In L.O. Howard
  • and c.L. Marlatt, The principal household insects of the United States.
  • U.S. Dept. Agric. Div. Entomol. Bull.4.
  • Marlatt, C.L. 1916. The bedbug. UDSA Farmers’ Bull. 754. Washington,
  • D.C.
  • Matheson, R.M. 1932. Medical entomology. 1st ed. Charles C. Thomas,
  • Springfield, II..
  • Matheson, R.M. 1950. Medical entomology. 2nd ed. Comstock Publishing
  • Associates, Ithaca, N.Y.
  • McDaniel, E.I. 1935. Fleas, bedbugs, and human lice. Mich. State Ext. Bull.
  • No. 144.
  • Millard, C.K. 1932. Presidential address on an unsavoury but important
  • feature of the slum problem. The journal of the Royal Society for the
  • Promotion of Health. 53: 365-372. DOl: 10.1177 j14664240320530
  • 0705.
  • Ministry of Health. 1934. Report on the bed-bug. Reports on Public
  • Health and Medical Subjects. No. 72. His Majesty’s Stationary Office,
  • London.
  • Myamba, J., C.A. Maxwell, A. Asidi, and C.F. Curtis. 2002. Pyrethroid
  • resistance in tropical bed bugs, Cimex hemipterus, associated with use
  • of treated bednets. Med. Vet. Entomol. 16: 448-451.
  • Osborne, H.1896. The common bed bug. Insects affecting domestic animals.
  • Bull. Entomol. USDA Government Printing Office, Washington, D.C.
  • Panagiotakopulu, E., and P.C. Buckland. 1999. Cimex lectularius 1.., the
  • common bed bug from Pharaonic Egypt. Antiquity. 73: 908-911.
  • Potter, M.F. 2005. A bed bug state of mind: emerging issues in bed bug
  • management. Pest Control Technol. 33: 82-85, 88, 90, 92-93, 96-97.
  • Potter, M.F. 2006. The perfect storm: an extension view on bed bugs. Am.
  • Entomol. 52(2): 102-104.
  • Trustees of the British Museum (Natural History). 1973. The bed-bug.
  • Econ. series no. 5. London.
  • (USDA) U.S.Department of Agriculture. 187 5. Report of the Commissioner
  • of Agriculture. Washington, D.C.
  • (USDA) U.S. Department of Agriculture. 1953. Bed bugs: how to control
  • them. Leaflet no. 337. U.S. Government Printing Office, Washington, D.C.
  • Us inger, R.1. 1966. Monograph of Cimicidae (Hemiptera-Heteroptera).
  • The Thomas Say Foundation, Vol. VII. Entomological Society of America,
  • College Park, MD.
  • Usinger, R.1., and D. Povolny. 1966. The discovery of a possibly aboriginal
  • population ofthe bedbug (Cimex lectularius Linnaeus, 1758). Acta Musei
  • Moroviae 51: 237-242.
  • War Department. 1940. Basic field manual: military sanitation and first
  • aid. U.S. Govt. Printing Office, Washington, D.C.
  • Whitford, M. 2006. Bed bug war stories. Pest Control. 74(5): 30-40.
  • Wood, A.M. 2005. Chasing bed bugs in March. In M. Wood Payne and L.
  • Wood (eds.). Chips from the wood yard.
  • Wright, 1. 1962. Warm and snug: the history of the bed. Routledge and
  • Kegan Paul, London.
  • Wright, WH. 1944. The bedbug – its habits and life history and methods
  • of control. U.S. Public Health Service Supplement no. 175. Washington,
  • D.C.
  • Zhu, F., J.Wigginton, A. Romero, A. Moore, K. Ferguson, R. Palli, M.F.
  • Potter, K.F. Haynes, and S.R. Palli. 2010. Widespread distribution
  • of knockdown resistance mutations in the bed bug, Cimex lectularius
  • (Hemiptera: Cimicidae), populations in the United States. Arch. Insect
  • Biochem. Phys. 73: 245-57.

Michael F. Potter városi entomológus és külsős professzora a Kentucky-i Egyetemnek. Az elmúlt években ő és brit társai az újabb ágyi poloska invázió kitörése ellen küzdöttek.